Drága kezelés, de megéri
Az akupunktúra segíti a mesterséges megtermékenyítést?
Az akupunktúrás kezelés növelheti a mesterséges megtermékenyítés, azaz az úgynevezett In Vitro Fertilizáció (IVF) sikerességének a valószínűségét, ha rögtön a megtermékenyítés előtt, vagy az után alkalmazzák - derül ki egy friss tanulmányból, mely hét, a témával foglalkozó kutatás eredményeit foglalja össze.
2008.02.13 10:44medipress.huA szerző véleménye szerint, a kutatások eredményei jelentősek, és orvosi szempontból is lényegesek, de egy kissé még kezdetlegesek, mivel minden kétséget kizáróan nem bizonyítják, hogy az akupunktúrás kezelés garantálja a mesterséges megtermékenyítés sikerességét. Az említett hét tanulmány során, összesen 1 366 nőt vizsgáltak meg, négy nyugati országban.
A páciensek egy része hagyományos akupunktúrás kezelést kapott közvetlenül a mesterséges megtermékenyítés előtt, vagy után, esetleg mindkét időpontban, másik részük csak az akupunktúra utánzatát kapta, és a vizsgált nők harmadik csoportja, egyáltalán nem kapott ilyen jellegű kiegészítő kezelést. Azoknál a nőknél, akik részesültek a hagyományos akupunktúrás kezelésben az IVF előtt, vagy után, 65 %-kal magasabb volt a teherbe esések aránya, és kétszer olyan magas, az élve születések aránya, összehasonlítva azokkal a nőkkel, akik nem részesültek a kezelésben, vagy csak az akupunktúra utánzatát kapták.
A kutatók becslése szerint, ezek a számok a gyakorlatban annyit jelentenének, hogy például 10 mesterségesen megtermékenyített nő esetében, ha mindegyikük részesülne az akupunktúrás kezelésben, eggyel több nő esne biztosan teherbe, mint a kezelés nélkül. A tanulmányból kiderül továbbá, hogy a mesterséges megtermékenyítés drága dolog, és stresszes is lehet, de az akupunktúrás kezelés nagyon ritkán jár súlyos mellékhatásokkal.
Az összefoglaló tanulmányban, mely a BMJ (Brittish Medical Journal) elektronikus kiadásában is megjelent, részt vett Eric Manheimer sebészorvos, a Maryland-i Orvosi Egyetem kutató munkatársa is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


