Túlérzékenységi reakció a gyermekeknél
Alkohol és a stressz terhesség alatt
Egy majmokkal folytatott kísérlet során nemrég kiderült, hogy fizikai érintésre való túlérzékenység léphet fel azoknak az anyáknak a gyermekeinél, akik terhességük alatt alkoholt fogyasztanak, vagy nagyobb stressznek vannak kitéve.
2008.02.11 17:04MTIEz a fajta túlérzékenységi reakció a gyermekek öt százalékát érinti, és később súlyos viselkedésbeli és emocionális problémákat okozhat, ezért nagyon fontos a kezelése és megelőzése. Az ilyen gyermekek az amúgy természetes érintkezési formákat - simogatás, kézfogás- kellemetlennek, sőt néha kifejezetten fájdalmasnak élik meg. A kutatás adataiból összeállított tanulmányt a 'Child Development' című szaklap január-februári számában publikálták a kísérlet irányítói, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósai.
"A mostani kísérlet később fontos szerepet játszhat bizonyos gyermekkori rendellenességek megelőzésében" - nyilatkozta Dr. Mary L. Schneider, a Wisconsin-Madison Egyetem pszichológia professzora. A kutatók összesen 38, 5 és 7 év közötti kismajmot vizsgáltak meg, olyanokat, akik közül néhánynak az anyja a terhesség alatt nagyobb stressznek volt kitéve, illetve a megengedettnél több alkoholt (napi két pohárnál többet) fogyasztott. A kísérlet során a kismajmok érintésre adott reakcióit vizsgálták. Az eredmények szerint azok a majmok, akiknek anyja a terhesség alatt nem volt kitéve nagyobb stressznek, illetve alkoholt sem fogyasztott, idővel hozzászoktak az érintéshez, és nem viselkedtek agresszívan, a stresszes anyáktól született majmoknak azonban ez gondot okozott még hosszú idő elteltével is.
Ezek után pozitron emissziós tomográf (PET-scan) segítségével megvizsgálták a majmok agyműködését. A tudósok szerint az érintésre való túlérzékenység az agy dopamin-szintjének megváltozásához köthető az agy striátumnak nevezett részében. A dopamin döntő szerepet játszik a mentális egészség fenntartásában. "Világos, hogy a terhesség alatt fogyasztott alkohol és túlzott stressz veszélyes a születendő gyermek egészségére.
Ha a leendő édesanyák csökkenteni szeretnék gyermeküknél a különböző mentális problémák előfordulásának esélyeit, akkor vigyázzanak magukra terhességük idején, és tartózkodjanak az alkohol fogyasztásától" - nyilatkozta Schneider professzor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


