Serkenti a daganatok növekedését
Megdöbbentő! Rákot okozhat a dízelmotorok füstje!
Az Ohio Állami Egyetem tudósai leírták, hogyan okozhat rákot a dízelmotorok füstje állatokban: a daganatok növekedéséhez szükséges új erek képződését serkenti.
2009.09.03 13:34medipress.huA jelenséget egészséges és beteg állatokon is megfigyelték.
A dízelfüst molekulái kicsiny méretüknek köszönhetően bejutnak a keringésbe, majd a szervekbe és a szövetekbe, hogy ott károsodásokat okozzanak.
A kísérletben modellezték a városi lét és a nagy forgalom okozta kibocsátást, azonban ez a szint alacsonyabb volt, mint amit a dízelmotorral meghajtott munkagépek kezelői, a bányákban, hidakon és alagutakban, vasúti sínek mellett, rakodórámpákon, farmokon vagy karbantartó műhelyekben dolgozók tapasztalnak.
„A dízelmotorok füstjének hatására már két hónap alatt is elindulhat a normál szövetekben a daganatképződés” – mondta el Quinghua Sun, a tanulmány vezető szerzője.
„Az embereknek oda kell figyelni, hogyan vezetnek és hogyan élnek, hogy kevésbé veszélyeztessék magukat. Emellett a dízelmotorokat is fejleszteni kell, hogy minél kevesebb részecskét bocsássanak ki a levegőbe.”
A tanulmány a Toxicology Letters folyóirat online kiadásában jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


