A válás gyengítheti az immunrendszert
A házasságban élők jobb esélyekkel indulnak a rák elleni harcban
A házasságban élők nagyobb eséllyel küzdik le a rákos megbetegedést, mint az elváltak vagy a megözvegyültek - derült ki egy amerikaikutatásból.
2009.08.30 14:39MTIAz indianapolisi székhelyű Indianai Orvosi Iskola munkatársai Amerika-szerte elemezték a rákjegyzékeket egészen 1973-ig visszamenve.
A vizsgálat során közel 3,8 millió betegnél hasonlították összea családi állapotot a betegség lefutásával - írta a Berliner Morgenpost című német lap internetes kiadása (www.morgenpost.de) a Cancer című szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva.
Ami a betegséggel szembeni sikeres küzdelmet illeti, a házasságban élők álltak az első helyen, őket követték azok, akik mindig is egyedülállóak voltak. Náluk valamivel rosszabb esélyekkel szálltakszembe a kórral az elvált és a megözvegyült emberek.
A legrosszabb kilátásuk azoknak volt, akik külön éltek partnerüktől, de nem váltak el.
A kutatók azzal magyarázták megállapításaikat, hogy az elválás legyengítheti az immunrendszert, aminek következtében a szervezet fogékonyabb lesz a rák iránt.
Írásukban azt javasolták, hogy a különélő rákos betegek a diagnózist követően részesüljenek egy stresszkezelő tréningben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


