Csökkenhet a problémamegoldó képesség is
Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet
Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet. Portugál kutatók kimutatták, hogy a patkányok a stressztől a szokások rabjai lesznek: adott helyzetben akkor is konokul a korábbi megoldást választják, ha az már nem vezet célra.
2009.08.02 18:17MTIAz, hogy az állatok döntéshozatali mechanizmusai megváltoznak, agyszerkezetükben is meglátszik - számolnak be a portugál Braga Egyetem biológusai, Eduardo Dias-Ferreira és Nuno Sousa az amerikai Science tudományos folyóiratban. A kutatók 28 hím patkányt helyeztek stressz alá oly módon, hogy három héten át naponta egyszer vízbe dobták őket, korlátozták mozgásterüket, vagy tíz percre egy erősebb hímmel eresztették össze őket.
Ezt követően megfigyelték, hogy az állatok hogyan reagáltak stresszmentes fajtársaikhoz képest azoknál a kísérleteknél, ahol a helyes gomb megnyomása jutalomfalattal jár. Az eredmény jelentős különbséget hozott - tudósít a Süddeutsche Zeitung című német lap internetes kiadása.
Az állandó stressz alatt élő patkányok sokkal gyengébben teljesítettek a tesztek folyamán, mint kiegyensúlyozott társaik. Nehezebben tanultak kudarcaikból, és gyakorta kitartóan nyomogatták a rossz gombot, amely korábban célravezető volt.
Agyuk is változásokon ment keresztül: visszafejlődtek azok az agyterületek, amelyekről ismert, hogy a célravezető gondolkodást és a logikai döntéseket segítik. Ezzel szemben megnagyobbodtak azok a területek, amelyek jellemzően a szokások kialakulásáért és a gépies viselkedésért felelősek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


