Gyerekkorban kell kezdeni
Igyál tejet, tovább élsz!
Akár évekkel is meghosszabbíthatja az életet, ha gyerekkorában sok, kálciumban gazdag tejterméket fogyaszt valaki - állítja egy 65 évre visszatekintő követéses vizsgálat.
2009.07.30 14:50MTIAz 1930-as években készült felmérésben több mint 1300 angliai és skóciai családban jegyezték fel, hogy mennyi tej, sajt és vaj került az asztalra.
A British Medical Journal című szakfolyóirat keddi számában megjelent tanulmány szerint a zsírosabb tejtermékek fogyasztása nem vezetett hosszú távon a szív- és érrendszeri betegségek arányának emelkedéséhez.
Ráadásul azok, akik gyerekkorukban a legtöbb kálciumot vették magukhoz a tejtermékekkel, kisebb arányban haltak meg szélütés következtében - állapították meg a Queenslandi Orvosi Kutatóintézet munkatársai.
A Jolieke van der Pols által vezetett kutatócsoport 4374 olyan ember egészségi állapotát követte nyomon, akik a harmincas években lefolytatott felmérésben részt vettek. 2005-ig az emberek 34 százaléka halt meg, az összesen 1468 egyén közül 378-an koronáriás szívbetegségben, 121-en pedig szélütésben.
A kutatók nem találtak kapcsolatot a zsírosabb tejtermékek fogyasztása és az említett halálokok között, ugyanakkor fordított összefüggést fedeztek fel a gyerekkori kálciumbevitel és a szélütés miatti halálozás között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


