Az egerek agyalnak rajta
Az EPO az agyat is csúcsteljesítményre sarkallja
Az erythropoietin (EPO) nevű doppingszer nem csupán az izmokat tüzeli fel, hanem az agyat is, legalább is egerek esetében - fedezte fel a göttingeni Max Planck Kísérleti Orvostudományi Intézet (Németország) Hannelore Ehrenreich professzor által vezetett csapata.
2009.07.12 12:00MTI"A szerrel kezelt fiatal egerek kognitív teljesítménye tartósan nőtt" - mondta a professzorasszony, majd rögtön hozzátette: "Eredményünkkel semmiképp sem kívánjuk arra ösztönözni az egészséges embereket, hogy EPO-val kezeltessék magukat."
Véleménye szerint azonban az újonnan szerzett ismeretek segíthetnek a súlyos agybetegségek kezelésében. A szklerózis multiplex és a krónikus skizofrénia esetében is hasznosnak bizonyulhatnak.
A kutatók eredményeikről a "BioMed Central" című szaklapban számolnak be. Eddig az orvosok az EPO-t vérszegénység kezelésére alkalmazták, ugyanis fokozza az oxigénszállító vörös vérsejtek termelését. Ezt azonban a teljesítménysportokat űzők is kihasználják, hogy jobban elláthassák izmaikat oxigénnel - persze illegálisan. A kutatók úgy vizsgálták az EPO hatását az egerek tanulási és fejlődési folyamataira, hogy nehéz feladatok elé állították őket. Meg kellett tanulniuk egy másodpercen belül öt váltakozóan felvillanó fényjelzés közül egyre helyesen reagálni. Jutalmul kis adag cukros vizet kaptak.
"Sok hét kell ahhoz, hogy az egér megtanulja teljesíteni ezt a feladatot" - mondta Ehrenreich. Ez alatt jól lehet követni a tanulás különböző folyamatait, és az EPO ezekre gyakorolt hatását. A kísérletek során serdülő hím egereket kezeltek három héten át nagy adagokban EPO-val, illetve placebóval. Ezután három hónap intenzív tréningben részesítették őket. Az EPO-val kezelt egerek tanulási sikerei jóval túlszárnyalták a placebót kapottakét - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


