A hajtépés is megállítható?
A "mesterséges" kopaszodást is csökkenti egy új étrend-kiegészítő
A tanulmányukban részt vevő emberek több mint felénél csökkentette a hajtépést az acetilcisztein nevű, vény nélkül kapható étrend-kiegészítő - közölték amerikai kutatók az Archives of General Psychiatry című szaklap hétfőn megjelent számában.
2009.07.07 13:47MTIA szerzők szerint az olcsó étrend-kiegészítő felveszi a versenyt a drágább, receptköteles szerekkel az olyan obszesszív-kompulzív zavarnak nevezett állapotokban, mint a haj tépkedése (trichotillomania). Becslések szerint ez a kényszerbetegség az emberek 0,5-3,5 százalékát érinti, kopasz foltokat okozhat a páciens fején, sőt előfordul, hogy mások haját is tépkedi az ettől szenvedő ember.
Az antidepresszánsok általában nem segítenek az állapotukon. Jon Grant és kollégái a minneapolisi Minnesota Egyetem orvosi iskolájában az N-acetilcisztein nevű, drogériákban is kapható anyagot vizsgálták. Ez a cisztein nevű aminosav stabil származéka. A szer használatát korábban már előnyösnek találták más obszesszív-kompulzív zavarban, bipoláris rendellenességben és skizofréniában szenvedő embereknél is. A kutatók úgy vélik, hogy az acetilcisztein egy ingerületátvivő termelődését segíti elő az agyban.
A 12 hetes próbát ötven pácienssel végezték, akik hat hétig napi 1200 milligramm N-acetilcisztein szedtek, majd hatástalanság esetén ennek dupláját a második szakaszban. A hatóanyagot szedő páciensek 56 százaléka "jobban vagy sokkal jobban" volt a teszt végére, míg a placebót szedőknek csak 16 százaléka - számoltak be eredményükről a kutatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


