Nem "csak" férfias betegség a szívinfarktus
A változás korában a vér koleszterinszintje is változik
A nők koleszterinszintje a változás korában megemelkedik, ezért ezekben az években célszerű, a bármilyen okból végzett laboratóriumi vizsgálatkor a koszorúérbetegségnek ezt a jelentős kockázati tényezőjét is megmérni.
2009.06.25 06:51MTIA világszerte végzett nagy vizsgálatok évtizedek óta bizonyítják, mennyire téves az a közhit, hogy a szívinfarktus csak a férfiak betegsége, a nők pedig szinte védettek a koszorúérbetegség kialakulása ellen. A statisztikák szerint nők is elsősorban szív- és érrendszeri betegség következtében fejezik be életüket. Az Egyesült Államok hét nagyvárosában 1995-től csaknem háromezer nő egészségének alakulását követték hét éven keresztül.
A SWAN tanulmányban a lakosság összetételének megfelelően szerepelnek a különböző etnikai csoportokhoz tartozók. Azt már korábban is megfigyelték, hogy menopauza idején bekövetkező hormonváltozás során a "rossz" (LDL) koleszterin szintje növekszik. A szakemberek egy része ezzel magyarázta, hogy a férfiakhoz képest, akiknél a koszorúérbetegség megjelenése gyakorta már a harmadik-negyedik évtizedben bekövetkezik, a nőknél ez általában csak a változás kora után kezdődik.
Az új tanulmányban 2559 nő laboratóriumi vizsgálatát végezték el minden esztendőben a hét évig tartó megfigyelési idő alatt. A "rossz" koleszterin és a többi, kedvezőtlen hatásúnak tartott vérzsír a változás korának az első időszakában volt a legmagasabb. Ez a változás már a havivérzés kimaradása előtt elkezdődött. Az eddigi vizsgálatokban viszont nem tapasztalták, hogy az érelmeszesedés kifejlődése ellen védő hatású, "jó" (HDL) koleszterin vérszintje is fokozatosan emelkedne.
Carol A. Derby és munkatársai kiemelték, hogy a kedvezőtlen változások akkor érték el a csúcsértéket, amikor az ösztradiol hormon szintje a legalacsonyabbra csökkent. Érdekes összefüggést találtak a vizsgált asszonyok testsúlya és koleszterin szintje között. Akik a mérlegre lépve a vizsgálat kezdetén a legtöbbet nyomták, azoknál volt legenyhébb a vérkoleszterin növekedése. "Ennek oka lehet az, hogy azoknak a nőknek a vérében volt a legmagasabb az ösztrogénszint, akik ebben az életkorban a legsúlyosabbak voltak" - írták a kutatók.
Kapcsolódó írások:
- A rossz házasságban élő nők egészségüket teszik kockára
- Az olívaolaj csökkenti a rossz koleszterin szintjét
- Felszabadítható a lerakódott kóros koleszterin
- A földieper szerepe a vér koleszterinszintjét csökkentő diétában
- Megéri egészségesebben élni
- Szívünk minden percben értünk dobog!
- A szója nem csökkenti a koleszterin-szintet?
- Szívbetegség jelei a szemben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


