Jó időben és mennyiségben kellene szedni
Súlyos érbetegek sem szedik pontosan a gyógyszereket
Érműtét után gyógyszerek állandó szedésére szoruló betegek sem folytatják megbízhatóan az állapotuk romlását gátló kezelést. Holland kutatók vizsgálatának elszomorító eredményeit az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán ismertették.
2009.05.06 07:50MTIAz alsó végtag verőereinek beszűkülése először futás, gyors járás közben okoz lassításra, majd megállásra kényszerítő fájdalmat, de előrehaladott állapotban már nyugalomban, akár fekvő helyzetben is időnként kegyetlen fájdalom gyötri a beteget.
Ha az érszűkületet okozó folyamatot gyógyszeresen nem sikerül rendezni, az alsó végtag amputációjára is sor kerülhet, különösen akkor, ha az egyik leggyakoribb érkárosító tényezőt, a dohányzást a beteg nem tudja abbahagyni.
A korszerű gyógyszeres kezelés lényegesen javíthat a helyzeten, de csak akkor, ha a tablettákat a javasolt adagban és időben beveszik. Don Poldermans holland kutató és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy az érszűkület miatti műtétek után a betegek mennyire tartják magukat a kezelőorvosuk által javasolt gyógyszerek pontos bevételéhez.
A munkacsoport 11, Hollandia területén lévő kórház betegeinek adatait gyűjtötte össze öt év gondos munkája során. Félezernél több érbeteg sorsát követték úgy, hogy a műtét után három évvel a vizsgálat résztvevőinek gyógyszerszedését, életmódi szokásait részletes kérdőívvel igyekeztek tisztázni.
A betegek szedte gyógyszerek összetételét, adagját összehasonlították azzal az optimális kezeléssel, amelyet a nemzetközi gyógyítás irányelvei az adott helyzetben, nagy vizsgálatok eredményei alapján ajánlanak. Az irányelvek szerint ezeknek az embereknek olyan, kombinált gyógyszerszedésre lett volna szüksége, amelyben megtalálható a vér fokozott alvadékonyságának gátlására szolgáló aszpirin kis adagja, a "rossz" koleszterin szintjének csökkentésére szolgáló sztatintabletta, illetve a gyakran, egyidejűleg jelen lévő koszorúér-betegség megfelelő gyógyszerelése.
Az adatok arra utaltak, hogy az operáció után a súlyos érbetegeknek csupán a fele szedte kihagyás nélkül a doktorok által javasolt készítményeket. Az is jól látszott, hogy a dohányzást abbahagyó, de a gyógyszerszedés szabályait pontosan betartó érbetegek jobban javultak, mint azok a sorstársaik, akik csak több-kevesebb rendszerességgel vették be tablettáikat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


