Tablettával a lelki problémák ellen?
Egyre több amerikai szed gyógyszert mentális problémákra
Egy évtized alatt jelentősen megnőtt azoknak az amerikaiaknak a száma, akik receptre felírt gyógyszert szednek mentális problémáikra, részben a biztosítás e szerekre történt kiterjesztése, részben a családorvosok ismereteinek bővülése nyomán - összegezte kedden egy tanulmány.
2009.05.05 16:57MTIA New York-i Columbia Egyetem kutatói Sherry Glied vezetésével az 1996 és 2006 közötti időszakot elemezték. A Health Affairs című szaklapban közzétett adataik szerint 73 százalékkal több felnőtt és 50 százalékkal több gyerek szedett ilyen gyógyszert a felmérés végén, mint 1996-ban. A 65 évesnél idősebbek körében egy évtized alatt megduplázódott az úgynevezett pszichotropszerek (a hangulatot, érzelmi reakciókat, lelki működést, ezáltal a viselkedést befolyásoló hatóanyagok) alkalmazási aránya.
Ebbe a csoportba tartoznak a depresszió, a szorongás, a pszichózis és az Alzheimer-kór elleni szerek is. Ugyancsak kétszeresére nőtt azoknak a gyerekeknek száma 1996 és 2006 között, akiket háziorvosuk valamely mentális egészségügyi gonddal diagnosztizált és kezelt. A növekedés különösen az évtized első felében volt erőteljes.
Glied megállapítása szerint a teljes népesség számára elérhetőbbek lettek a mentális problémák kezelésére szolgáló gyógyszerek, mint ahogy "időközben a mentális egészség is az orvosi ellátás részévé vált".
Mindazonáltal úgy véli, aggodalomra ad okot, hogy a súlyosabb mentális betegséggel élő emberek körében alig javult a megfelelő kezeléshez való hozzáférés. Azt is felvetette, hogy a gazdasági válság ronthatja az eddig elért eredményeket. Az elemzéshez felhasznált adatokat az Egyesült Államok több egészségügyi felméréséből merítették a kutatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06