A több nem szükségszerűen jobb is
Nem eredményesebb a hólyagrák drágább kezelése
Semmivel nem voltak jobban azok a páciensek, akik intenzívebb, drágább kezelést kaptak hólyagrákjukra, mint azok, akik kevesebb procedúrán estek át - közölték amerikai rákkutatók kedden.
2009.04.10 07:45IldikóA Medicare elnevezésű szövetségi egészségbiztosító - amely idősebb emberek ellátásáért felel - kiadásait és az elért túlélési arányt elemezte hólyagrákosok esetében Brent Hollenbeck, a Michigani Egyetem kutatója. Megállapította, hogy a túlélési arány nem volt jobb azok körében, akik átlagosan kétszer nagyobb költségű, intenzívebb kezelést kaptak. A hólyagráknál általában műtéti eljárást, kemoterápiát, sugárkezelést illetve a tuberkulózis elleni BCG vakcinát tartalmazó infúziót alkalmaztak az orvosok.
A legyengített tuberkulózis-baktériumokról úgy vélik, valamiképpen arra késztetik az immunsejteket, hogy támadják meg a ráksejteket. A tanulmányban 20.713 ember szerepelt, akiknél 940 orvos, főként urológusok diagnosztizáltak korai hólyagrákot 1992 és 2002 között. Az alkalmazott terápia intenzitása és költségei alapján négy csoportba osztotta a kutató a pácienseket.
A legkisebb átlagos kezelési költség 2830 dollár (620 ezer forint) volt, a legnagyobb átlagosan 7131 dollár (másfél millió forint). "Az urológusoknak el kellene fogadniuk, hogy a több nem szükségszerűen jobb is" - összegezte Hollenbeck az amerikai Journal of the National Cancer Institute című szaklapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


