Hogyan élnek a magyar fiatalok?
Dohányoznak és rendeszeresen fogyasztanak alkoholt fiataljaink
Szelektíven gyűjti a hulladékot és törekszik az energiatakarékosságra a mai magyar fiatalok csaknem fele; negyedük azonban soha nem sportol, többségük rendszeresen fogyaszt zöldséget és főleg gyümölcsöt - derül ki Ságvári Bence szociológus Fanta Trendriport elnevezésű kutatásának újabb részéből.
2009.04.04 17:31MTIA tanulmánysorozat negyedik részében a szociológus a magyar fiatalok környezettudatosságát, életmódját, sportolási szokásait és a természetességhez fűződő viszonyukat vizsgálta. A kutatás szerint a 15-19 évesek 35, míg a 20-25 évesek 44 százaléka dohányzik és a rendszeres alkoholfogyasztók aránya 28 százalék.
A 14-19 évesek negyede, míg a 20-25 évesek több mint 40 százaléka soha sem sportol. A középiskolás korosztály 13 százaléka versenyszerűen űz valamilyen sportot, az idősebbek között csupán elvétve találhatók ilyen fiatalok. A legnépszerűbb sportok a kerékpározás, a futás-kocogás és a foci. A testépítés a fiúk, míg a fitness és az aerobik a lányok körében elterjedt. A hagyományos sportok mellett új mozgásformák, a jóga, tánc és a squash is divatba jöttek.
A fiatalok harmada rendszeresen, vagyis legalább hetente egyszer fogyaszt valamilyen alkoholos italt: a legnépszerűbb a sör, de nem sokkal marad le a bor és a különböző röviditalok sem. A fiatalabbak 35, míg az idősebbek 44 százaléka dohányzik. A megkérdezettek 70 százaléka legalább hetente eszik gyümölcsöt és csupán 7 százaléknyian vannak azok, akiknek életéből ez teljes mértékben hiányzik. Zöldséget 50 százalék gyakran, míg további 34 százalék rendszeresen eszik. Ezen kívül népszerűek még a sajtok és a különböző tésztából készült ételek is. Gyakori vagy rendszeres pizzaevőnek a fiatalok 41 százaléka számít.
A TrendRiport szerint a magyar fiatalok csaknem fele szelektíven gyűjti a hulladékot, illetve hasonló arányban törekednek a vízzel és az árammal való takarékoskodásra is. Csak állatokon nem tesztelt kozmetikumot vásárol a megkérdezett lányok 33, a fiúk 24 százaléka. Igen magas a klónozás miatti aggodalom: a lányok 78, a fiúk 55 százaléka tart a klónozásban rejlő veszélyektől. Ságvári Bence első jelentésében a digitális technológiák, a digitális kultúra és a tinédzserek viszonyát kutatta, a sorozat második részében szemügyre vette a fiatalok kapcsolatát a divattal és a legújabb öltözködési trendekkel.
A tanulmány harmadik részében arra kereste a választ, hogy mi jellemző a fiatalok jövőképére, hogyan képzelik el életüket, karrierjüket 5-10 éven belül, hogyan határozható meg általános világlátásuk. A felmérés során online kérdőív segítségével 400 fiataltól vártak választ a 15-25 év közötti korosztályból. A 400 fő kor, nem, iskolai végzettség és településtípus tekintetében reprezentatív a hasonló korú magyar fiatalokra.
Ezen kívül fókuszcsoportos beszélgetéseket tartottak Budapesten, amelynek résztvevői 16-22 éves középiskolás, felsőoktatási karrierjük elején lévő, illetve már dolgozó nők és férfiak voltak. A riportsorozat összes része elérhető az interneten is, a http://www.cocacola.hu/?pid=78 című oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


