Hagyja kicsit hűlni!
Ne igya túl forrón! - A tea torokdaganatot is okozhat
Azok az emberek, akik tűzforrón isszák teájukat, nagyobb eséllyel betegszenek meg torokdaganatban, mint azok, akik kicsit hagyják kihűlni italukat, állítja egy, a Bristish Medical Journal folyóiratban pénteken megjelent tanulmány.
2009.03.29 09:15medipress.huA nyelőcső rákja különösen a dohányzással és az alkoholizmussal mutat szoros összefüggést, azonban a forró italok fogyasztása valószínűleg a torok nyálhahártyájának károsítása miatt számít rizikófaktornak.
Iráni kutatók többet szerettek volna tudni erről és Golestan tartományba utaztak, ahol a nyelőcsőrák előfordulása az egyik legmagasabb a világon.
Az ottani lakosok nagymennyiségű forró fekete teát fogyasztanak, jellemzően több, mint egy litert fejenként naponta, miközben közülük kevesen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt.
A Teheráni Orvostudományi Egyetem Bélbetegségeket Kutató Központjának munkatársa, Reza Malekzadeh kollégáival 300 olyan embert vizsgált, akiknél torokdaganatot diagnosztizáltak, a kontrollcsoportot 571, szintén a régióban élő egészséges ember alkotta.

Azok, akik forró teát fogyasztottak (65-69°C), kétszer akkora eséllyel betegedtek meg torokdaganatban, mint azok, akik meleg vagy langyos teát ittak (65°C vagy alacsonyabb).
A nagyon forró tea (70°C vagy afelett) fogyasztása nyolcszorosára emelte a kockázatot a meleg vagy langyos teát ivókéhoz képest.
A cikkhez írt szerkesztőségi kommentárban a Lancet azt írta, a vizsgálat megerősítette azt a bizonyítékot, hogy az égetően forró italok károsítják a torok nyálkahártyáját és ez daganat kialakulásához vezet, azonban ennek módja nem tisztázott.
Emellett azt mondják, pánikra semmi ok, mivel a legtöbb ember melegen issza a teáját. Korábbi, Nagy-Britanniában végzett kutatások azt mutatták, átlagosan 56-60°c-on szeretik az emberek inni a teájukat.
Azt javasolják, hogy a teaszeretők legalább négy percet várjanak, mielőtt isznak a frissen forrázott italból.
A tanulmány szerint nincs összefüggés az elfogyasztott tea mennyisége és a rák kialakulásának kockázata között. A kávé és a többi forró ital hatását nem vizsgálták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:28 Karsai Dániel: az alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését
- 16:54 Karácsony Gergely: Budapest útjait jelenleg is 47 síkosságmentesítő és hókotró gép takarítja
- 16:40 Ukrán elnök: a Krímet könnyebb lesz visszavenni, mint a Donyec-medencei területeket
- 16:38 Novák Katalin magyar régészeti ásatást tekintett meg Egyiptomban
- 16:15 Karácsonyi gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt
- 16:12 Ezernél több segélyszállító teherautó érkezett a Gázai övezetbe a humanitárius szünet kezdete óta
- 15:57 Hét támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06