Ne legyél pufi!
A túlsúly több évvel is megrövidíti az érintettek életét
A túlsúly több évvel is megrövidíti az érintettek életét, sok esetben épp olyan veszélyes, mint a dohányzás - állítják brit kutatók, akik a The Lancet angol orvosi hetilapban számoltak be vizsgálataikról.
2009.03.18 09:58MTIAz Oxfordi Egyetem kutatói 57 olyan Európában és Észak-Amerikában folytatott vizsgálat eredményeit elemezték, amelyek csaknem egymillió ember sorsát követték nyomon 10-15 éven át. Ez alatt az idő alatt a vizsgálat alanyainak egytizede - százezer ember hunyt el.
A vizsgálat a testtömeg-indexet (BMI) vette alapul, amelyet a testsúlyt a méterben mért magasság négyzetével osztva számítanak ki. Túlsúlyosnak azok számítanak, akik BMI-je 25 és 29 között van, a 30 fölötti testtömeg-index pedig elhízást jelez. A kutatók arra jöttek, rá, hogy a halálozási ráta azok között volt a legalacsonyabb, akinek a testtömeg-indexe 23-24, vagyis a normális érték felső határánál mozgott.
A mérsékelten elhízottak, akiknek a testtömeg-indexe 30 és 35 között volt, 3 évvel kevesebbre számíthattak, mint a normális testsúlyú egyének. A 40 fölötti BMI viszont már egy évtizeddel rövidebb életet jelent, vagyis az elhízás ugyanolyan rizikófaktort jelent, mint az egész életen át tartó megrögzött dohányzás. "A mérsékelten elhízott emberek esetében a normális testsúlyú egyénekkel szemben 50 százalékkal magasabb a valószínűsége az időelőtti elhalálozásnak" - hangsúlyozta a vizsgálatot irányító Gary Whitlock, az Oxfordi Egyetem epidemiológusa. Ismertetése szerint az elhízott embereknél kétharmaddal nagyobb a valószínűsége, hogy szívinfarktusban, vagy stroke-ban hunynak el. Négyszer magasabb a rizikója, hogy diabéteszben, veseelégtelenségben, vagy májbetegségben halnak meg, s egyhatoddal nagyobb a valószínűsége, hogy rosszindulatú daganat miatt távoznak az élők sorából.
"Ez a kutatás bebizonyította, hogy milyen súlyos következményekkel jár a túlsúlyosság. A testtömeg-indexnek csupán kisfokú emelkedése is megnöveli a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek kockázatát" - emelte ki Arne Astrup, a Koppenhágai Egyetem táplálkozástani professzora, aki nem volt részese a vizsgálatnak.
Kapcsolódó írások:
- Az elhízás növelheti a migrén kockázatát
- Gyurmafigurák az elhízás ellen!
- Növekvő súly, növekvő gondok - az elhízás és az érbetegségek
- Növekvő súly, növekvő gondok -az elhízás és az érbetegségek
- A citrom polifenoljai képesek az étrendhiba talaján kialakuló elhízás visszaszorítására?
- Ízek és elhízás
- Megtalálták a járványszeru elhízás valódi okát!?
- A fruktóz nagy mennyiségű fogyasztása könnyen elhízáshoz vezethet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


