A kis bajkeverők utálják a párát!
Megfejtették az influenza titkát
Az Oregoni Állami Egyetem szakemberei arra a régi tudományos kérdésre adtak választ tanulmányukban, hogy miért éppen a téli hidegben terjed az influenza - túlélése ugyanis biztosabb, ha kicsi a levegő abszolút páratartalma.
2009.11.27 17:50MTI"Amikor a levegő abszolút páratartalma kicsi, mint a januári és februári járványos időszakokban, a vírus úgy tűnik tovább él és továbbadási aránya emelkedik" - írja Jeffrey Shaman atmoszférakutató és Melvin Kohn epidemiológus az Egyesült Államok tudományos akadémiájának lapja, a PNAS hétfőn megjelent számában.
Példaként hozzátették, hogy az ország bizonyos részein egy tipikus nyári napon akár négyszer több vízgőzt tartalmazhat a levegő, mint egy jellegzetes téli napon. Korábbi adatok elemzéséből kiderült, hogy a vírus túlélésében és terjedésében nem a levegő relatív páratartalmának van elsődleges szerepe, hanem a légtérben lévő teljes vízmennyiségnek. Ugyanannyi nedvesség jelenlétében a meleg levegő relatív páratartalma kisebb, a hideg levegőé nagyobb.
Melegben például a 30 százalékos relatív páratartalom ugyanakkora vízmennyiségnek felelhet meg, mint a hideg levegő 60 százalékos relatív páratartalma - írta az MTI. Hiába érezzük elegendően párásnak a levegőt télen, abszolút páratartalma valójában kicsi, az influenza vírusát pedig éppen ez segíti. Az oregoni kutatók kimutatták, hogy a levegő relatív páratartalma a vírus terjedésének 12 százalékát, túlélésének 36 százalékát magyarázza.
Ezzel szemben az abszolút páratartalom segítségével a vírusátadás 50 százalékát, túlélésének pedig 90 százalékát meg tudták magyarázni. Az eredeti, most újraelemzett adatokat a New York-i Mount Sinai orvosi iskola munkatársai 2007-ben tették közzé.
A szakemberek tanácsa: ne a hőmérsékletet figyeljük, hanem minél több nedvességet juttassunk a levegőbe!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


