Nagy felfedezés
A férfiak vörösek, a nők pedig zöldek
A férfiak arca vörös. A nőké inkább zöldes színű. Legalábbis Michael J. Tarr, és Adrian Nestor szerint, akik több tucat arc szín-analízise után jutottak erre a következtetésre.
2009.12.11 11:10medipress.huA felfedezés nagy előrelépést jelenthet a kognitív tudományos kutatások, például az arcfelismerés területén. "A színek igen nagy szerepet játszanak az arcok felismerésében" - nyilatkozta Michael J. Tarr a kognitív és nyelvi tudományok professzora. Tarr professzor szerint eddig vita tárgyát képezte, hogy a színek segíthetnek e a különböző tárgyak felismerésében, a mostani kutatás azonban bizonyította, hogy a válasz egyértelműen igen.
A kutatás során Tarr professzor és kollegái több mint 200 fehér férfi és nő képét vizsgálták meg. A képek mind hasonló fényviszonyok között, háromdimenziós scannerrel készültek. A vizsgálatok során különösen nagy hangsúlyt fektettek a képek szín-analízisére. Az eredmények szerint a férfiak arca több vörös, a nőké pedig több zöld színt tartalmaz. Hogy ezt bizonyítsák, a kutatók néhány eltorzított fényképet mutattak önkénteseknek, akiknek csupán a színek alapján kellett következtetniük a képen látható személy nemére.
A kísérletben részt vevők a vörösebb arcú személyeket általában férfiként, a zöldesebb arcúakat pedig nőként azonosították. Ez is bizonyította, milyen nagy szerepet játszanak az arcok felismerésében és azonosításában a színek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


