Járvány?
Agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy kisgyermek halálát Borsodban
December 23-án a mentőautóban meghalt egy 22 hónapos gyermek, amikor Köröm községből kórházba vitték.
2016.12.27 14:09MTIJárványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy 22 hónapos kisgyermek halálát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője kedden az MTI-vel.
Asztalos Ágnes tájékoztatása szerint december 23-án a mentőautóban meghalt egy 22 hónapos gyermek, amikor Köröm községből kórházba vitték.
A tünetek alapján felmerült a járványos agyhártyagyulladás gyanúja, ezért az esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház telefonon bejelentette a népegészségügyi feladatkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak.
A főosztályvezető közlése szerint a területileg illetékes Miskolci Járási Hivatal népegészségügyi szakemberei azonnal megkezdték a helyszíni járványügyi vizsgálatot, amelynek célja a fertőzés veszélyének kitett, a gyermekkel szoros kapcsolatban lévő emberek felkutatása, a szükséges intézkedések megtétele volt. A járványügyi vizsgálat megállapította, hogy más beteg nincs az érintettek körében.
Az elhunyt gyermek közvetlen környezetében élőknek antibiotikumot adtak a további megbetegedések megelőzése érdekében.
A szakember közleményében azt írta: a járványos agyhártyagyulladás kórokozója (meningococcus baktérium, neisseria meningitidis) pontos szerocsoportjának laboratóriumi vizsgálattal történő igazolása folyik, a meningococcus okozta megbetegedés cseppfertőzéssel terjed, legtöbbször gyors lefolyású agyhártyagyulladást, azonban sajnos néhány esetben pár óra alatt halálhoz vezető vérmérgezést okoz.
Hozzátette: a kórboncnoki vizsgálatok még nem fejeződtek be.
December elején Budapesten halt meg egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek az orvosok.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


