Tragédia
Agyhártyagyulladásban halt meg egy gimnazista
Kedden este lett rosszul, szerda reggelre meghalt.
2016.12.09 16:47ma.huA végzős fiúnak kedden napközben még semmi baja sem volt, késő este lett lázas, szerda reggelre meghalt - hangzott el az M1-en. Barátnőjét a kórházban megvizsgálták, ő nem fertőződött meg. Közben az osztálytársak közül többen megkapták a védőoltást.
Az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa arról beszélt az M1-en, hogy bár a konkrét eset ismerete nélkül kijelenteni nem lehet, de valószínűsíthető, hogy az elhunyt diák immunrendszere legyengült volt. Oroszi Beatrix elmondta: fertőző betegségről van szó, ezért fontos odafigyelni a tünetekre. Ha hányinger, fejfájás, magas láz, tarkómerevség, gyengeség vagy bőrvérzések alakulnak ki, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni.
Ez az agyhártyagyulladás súlyos betegség, amely gyorsan, akár néhány óra alatt kifejlődhet, azonban nem terjed könnyen, sőt vannak olyan esetek, amikor valaki tünetmentesen hordozza. Tehát nem kell azt gondolni, hogy minden esetben, amikor valaki a baktériummal találkozik, akkor megbetegszik. Súlyos esetek ritkán alakulnak ki, tette hozzá Oroszi Beatrix.
A járványos agyhártyagyulladás zárt közösségekben, cseppfertőzéssel terjed, de nem feltétlenül okoz megbetegedést.
A főigazgató főorvos felhívta a figyelmet, hogy köhögéskor, tüsszentéskor mindenki használjon zsebkendőt, ne egyenek egymás evőeszközével, ne használjanak közös poharat. A betegség terjedése védőoltással is megelőzhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


