Agyhártyagyulladás
Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással
A beteg állapota súlyos, még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása.
2016.12.13 03:30MTI
Fotó: Thinkstock Photos
Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában. A hirado.hu portálon azt írták: a múlt héten újabb budapesti fiatalnál mutatták ki laborvizsgálatok a fertőző agyhártyagyulladást. A húszéves fiút az Egyesített Szent István és Szent László Kórház intenzív osztályán ápolják.
Bobek Ilona, az intézmény osztályvezető főorvosa a Híradónak hétfőn elmondta: a fiatal állapota súlyos, még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása. Jelenleg altatják és lélegeztetik.
Mint felidézték: a múlt héten egy fiatal gimnazista halt bele a fertőzésbe. A fiú egyik évfolyamtársa szintén agyhártyagyulladás gyanújával került a Szent László Kórházba szerdán, de róla kiderült, hogy rosszullétét csak egy téli vírusos fertőzés okozta, és már haza is engedték.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Híradónak azt mondta: a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a tinédzserek. Kiemelte: a megelőzés a legfontosabb, ugyanis a fertőző agyhártyagyulladás B és C törzse ellen is van védőoltás.
Ezzel együtt figyelmeztetett, hogy aki a tüneteket - csillapíthatatlan fejfájás, csillapíthatatlan hányás és magas, 39-40 fokos láz - észleli, azonnal forduljon orvoshoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


