Rosztov na Donu
Fertőző agyhártyagyulladás: óvodások betegedtek meg Oroszországban, egy gyerek meghalt
Ötvenöt gyereket kórházban, 48-at pedig otthon tartanak megfigyelés alatt, amíg ki nem derül, hogy ők is megfertőződtek-e.
2013.06.10 11:35MTI
Már húsz óvodásnál kimutatták a fertőző agyhártyagyulladás vírusát az oroszországi Rosztov na Donu városban, ahol több mint száz gyereket tartanak megfigyelés alatt, miután a múlt héten egy társuk meghalt a súlyos betegségben - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
A Rosztovi terület járványügyi hatósága szerint a betegséget egy kínai vírus okozhatta. Ötvenöt gyereket kórházban, 48-at pedig otthon tartanak megfigyelés alatt, amíg ki nem derül, hogy ők is megfertőződtek-e.
Az Azovi-tenger közelében, a Don partján található orosz nagyvárosban június elején tört ki a Tyeremok nevű óvodában a járvány, amelyet azonban megfékeztek - közölte Tatyjana Bikovszkaja, a régió kormányának egészségügyi minisztere.
Azt a gyereket már nem tudták megmenteni, aki június 2-án került kórházba akkut gennyes agyhártyagyulladással, két nap múlva meghalt. Az óvoda vezetője ellen hanyagság vádjával büntetőeljárást indítottak.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint a helyi hatóságok a fertőzés forrását keresik, a régió kormányzata pedig a gyógyításra és a megelőzésre 1,2 millió rubelt (körülbelül 9 millió forintot) különített el. A helyszínre érkezett vasárnap Gennagyij Onyiscsenko országos tiszti főorvos is.
Vaszilij Golubjev, a Rosztovi terület kormányzója bejelentette, javasolta, hogy tiltsák be a fürdést az alacsony vízállású állóvizekben és gyerekek részvételével ne tartsanak tömegrendezvényeket Rosztovban.
Kapcsolódó írások:
- Agyhártyagyulladás: 100-an kaptak antibiotikumot az elhunyt diáklány környezetében
- Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy váci diáklány
- Terjed az agyhártyagyulladás-járvány az Egyesült Államokban
- Már 11-en haltak meg az agyhártyagyulladást okozó szteroid miatt
- Gyógyszer okoz agyhártyagyulladást az USA-ban
- Újabb két két fiatal került kórházba agyhártyagyulladás gyanújával
- ÁNTSZ: nem kell az összes fesztiválozót agyhártyagyulladással kezelni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06