"Teljességet érzek"
Reményt ad a petefészek-átültetett nő megszületett kisbabája
Egy német nő lett az első a világon a teljes petefészek-átültetésen átesettek közül, aki életet adhatott gyermekének. Az asszony egy brit újságnak azt nyilatkozta szombaton: "teljességet érzek".
2008.11.18 16:28medipress.huA 39 éves Susanne Butscher a Daily Telegraph-nak elmondta, hogy a termékenység római istennőjéről Majának elnevezett lánya reményt adhat a terméketlen nők millióinak szerte a világon.
Kedden, a londoni Portland Kórházban lezajlott szülése után a következőket osztotta meg: „Leírhatatlan érzés végre anyának lenni. Nem tudom levenni a lányomról a szemem, amióta megszületett. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ekkora esélyt kaptam és egy olyan teljességet érezhetek, amelyet azelőtt sohasem éreztem. Boldogan megosztom a történetemet a világgal, hogy reményt adjak azoknak a nőknek, akik talán ugyanettől a problémától szenvednek.”
A szakértők szerint az úttörő szervátültetés, amelyet Butscheren tavaly az Egyesült Államokban végeztek, a hasonlóan a korai menopauzában szenvedő nőkön segíthet majd. Úgy vélik, hogy azoknak is reményt ad, akik daganat miatt kemoterápiában vagy sugárkezelésben részesülnek, továbbá akik lefagyasztatták egyik petefészküket a kezelések előtt.
Az eredetileg hamburgi száramzású német Butscher hat éve él Nagy-Britanniában német férjével, Stephannal. Az asszonyon azért hajtottak végre petefészek-átültetést, hogy megállítsák nála a korai menopauza miatti csontritkulás súlyosbodását.
Testvére, Dorothee volt a petefészek-donor és Susanne-nak ezután életében először volt természetes peteérése.
Maja tervezett császármetszéssel született, 3200 grammal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


