Félelmetes, döbbenetes

Légszennyező részecskékre bukkantak agyszövetmintákban

A WHO figyelmeztetése szerint a légszennyezés évente akár hárommillió ember idő előtti halálát is okozhatja.

2016.09.06 12:03MTI

A BBC szerint az új kutatás az első, amelyik bizonyítékot talált rá, hogy a légszennyezésből származó apró, magnetitnek nevezett szemcsék az agyba is eljuthatnak. A kutatók "félelmetesnek és döbbenetesnek" nevezték felfedezésüket.

Idén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a légszennyezés évente akár hárommillió ember idő előtti halálát is okozhatja.

A friss kutatást, melyet az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertettek, a brit Lancasteri Egyetem vezette.

A tudósok 37 ember agyszövetmintáit elemezték, közülük 29 a hírhedten rossz levegőjű Mexikóvárosban élt haláláig. A legfiatalabb 3, a legidősebb 85 éves volt. A további 8 minta manchesteriektől származott, ők 62 és 92 éves koruk között hunytak el, néhányan idegrendszeri károsodás miatt.

Barbara Maher, a kutatás vezetője korábban már azonosított magnetitet egy forgalmas lancasteri utca és egy erőmű környékének a levegőjében. Úgy vélte, hasonló részecskék megtalálhatóak lehetnek az emberi agyszövetben is – és sikerült is kimutatniuk.

“Félelmetes és megdöbbentő, amikor az agyszövetet tanulmányozva észrevesszük a sejtek között eloszló szemcséket. Amikor mágnessel kivonjuk őket, milliókat találunk belőlük egyetlen gramm mintában, ami a szövetrombolás millió lehetősége” – mutatott rá Maher.

További vizsgálattal feltárták, hogy a szemcsék alakja különleges, ez segítette a tudósokat eredetük felkutatásában. A magnetit kis mennyiségben természetesen is előfordulhat az agyban, de az ilyen részecskék jellegzetesen egyenetlenek. A most találtak nemcsak sokkal nagyobb számúak, hanem simák és gömbölydedek voltak, csak járművek motorjában vagy fékrendszerében jöhettek létre magas hőmérsékleten.

"Az alakjuk gömbölyű, más fémekkel - többek között platinával - együtt fordulnak elő, katalizátorokból származnak" - magyarázta a professzor.

A felfedezés után azt kell kutatni, vajon ezek a magnetitszemcsék okoznak-e idegrendszeri károsodást, esetleg felgyorsítják-e a már meglévőt - vélték a tudósok. Minden egyes megtalált, természetes magnetitszemcse mellett mintegy száz, légszennyezésből származót azonosítottak a tanulmány készítői.

A legtöbb szemcsét egy 32 éves, közlekedési balesetben elhunyt mexikói férfi mintájában találták. A nanogömböknek nevezett részecskék átmérője kisebb 200 nanométernél. Összehasonlításul, az emberi hajszál legalább 50 ezer nanométer vastag.

A nagy légszennyező részecskéket, például a koromszemcséket megállíthatja az orr, a kisebbek bejuthatnak a tüdőbe, a még kisebbek a véráramba is. A nanoméretű magnetitről úgy vélik, elég apró hozzá, hogy az orrból az agy szaglóközpontjába, majd az idegrendszeren át az agykéregbe hatoljon.

David Allsop, a Lancasteri Egyetem ideggyógyásza és Alzheimer-specialistája szintén részt vett a kutatásban. Szerinte a légszennyező szemcsék "fontos kockázati tényezők" lehetnek az idegrendszeri betegségek kialakulásában, bár erre jelenleg nincs közvetlen bizonyíték.

"Sok azonban a megfigyelés: más kutatók megtalálták a szemcséket az Alzheimer-kórosok agyában felhalmozódó fehérjeplakkokban, tehát könnyen lehet, hogy szerepet játszanak létrejöttükben" - mondta Allsop.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.