Szmog
A kínai városok egyharmadában nőtt a légszennyezés
Kínában átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot a szmog és évente körülbelül egymillió ember idő előtti haláláért felelős.
2016.07.21 11:34MTIA kínai városok nagyjából egyharmadában nőtt a levegőszennyezettség az idei második negyedévben, éves összehasonlításban - adta hírül csütörtökön a South China Morning Post című hongkongi lap a Greenpeace nemzetközi természetvédelmi és környezetvédelmi szervezet jelentésére hivatkozva.
Április és június között 103 városban romlott a levegő minősége, ez a megfigyelt városok csaknem 30 százalékát jelenti. A Greeenpeace munkatársai a kínai környezetvédelmi tárca nyilvánosan elérhető adataiból dolgoztak.
Sanghajban, a kelet-kínai metropoliszban például az adott időszakban az egészségre legveszélyesebb, 2,5 mikron, vagy annál kisebb átmérőjű finom porszemcsék mértéke (PM2,5) 6,1 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábban mértnél.
Az általában sokkal szennyezettebb levegőjű Pekingben a PM2,5 koncentrációja csökkent ugyan éves bázison, de abszolút értékben köbméterenként még így is több mint 10 milligrammal volt magasabb a sanghajinál.
"Mára világosabbá vált, mint valaha, hogy a légszennyezettség és a nehézipar szénfelhasználása között közvetlen összefüggés van" - állapította meg közleményében a szervezet kelet-ázsiai kampányokért felelős vezetője, Tung Lien-szaj.
Ezzel arra utalt, hogy a kínai gazdaság strukturális átalakítására tett eddigi erőfeszítések egyelőre nem hoztak jelentős eredményeket a környezet állapotában. A szervezet adatai szerint a világ 2400 széntüzelésű erőműjéből 1171 Kínában van.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közelmúltban kiadott jelentése szerint Kínában átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot a szmog és évente körülbelül egymillió ember idő előtti haláláért felelős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06