Két évvel rövidíti meg
Jóval korábban halnak meg a kínaiak a szmog miatt
A súlyos légszennyezés átlagosan 25 hónappal rövidíti meg az emberek életét.
2016.07.01 14:30MTI
Átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot és évente körülbelül egymillió ember idő előtti halála írható a szmog számlára - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss tanulmánya, amelyből a hongkongi South China Morning Post című lap közölt részleteket csütörtökön.
A szervezet szakértőinek becslése szerint a kínaiak 97 százaléka van kitéve a finom porszemcsék egészségkárosító koncentrációjának, a határértéket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozta meg.
A súlyos légszennyezés átlagosan 25 hónappal rövidíti meg az emberek életét a szervezet számításai szerint.
"Ez nem hiba, ez bűncselekmény. A tiszta levegő alapvető emberi jog, amelyből a világ lakosságának túlnyomó része nem részesül" - jelentette ki Fatih Birol, a szervezet igazgatója Pekingben a tanulmány nyilvánosságra hozatala alkalmával. Úgy vélte, az energiaágazatnak hatékonyabb lépéseket kell tennie a károsanyag-kibocsátás visszafogására.
A dokumentum utal arra, hogy Kína jelentős iparosodása és városiasodása miatt az elmúlt két és fél évtizedben a felhasznált energia mennyisége csaknem 3,5-szeresére emelkedett az 1990-es évekéhez képest.
Az elektromos áram előállításához az országban háromnegyed részben szennyező fosszilis energiaforrást használnak.
A 74 kínai nagyváros közül, ahol a levegő minőségét rendszeresen figyelemmel kísérik, mindössze 8 felelt meg az országos szabványnak 2014-es hivatalos adatok szerint. A legsúlyosabban érintett térség Észak-Kína: Peking és a Hopej tartományi iparvidék.
A jelentés szerint a légszennyezés széles körű visszafogásával 2040-re 15 hónappal növelhetnék meg a születéskor várható élettartamot Kínában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06