Termékteszt
Ezek a napszemüvegek nem feleltek meg az előírásoknak
Két termék nem ment át fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatán.
2016.07.12 11:44MTIA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) akkreditált laboratóriumában vizsgált tizennyolc féle napszemüvegből kettő nem felelt meg az előírásoknak - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Elsősorban a napszemüvegek fény- és UV-szűrését vizsgálták.
Az NFH közölte: a TLC női napszemüveg címkéjén feltüntetett 3. kategória helyett a mérési eredmények alapján a 4. kategóriába tartozott. A hibás besorolás fokozott veszélyt jelent, a 4. kategóriájú napszemüveg lencséje annyira sötétített, hogy vezetéshez már nem alkalmas - hívta fel a figyelmet a hatóság.
Nem felelt meg az előírásoknak az UV 400 jelöléssel ellátott OK női napszemüveg sem, ennél a terméknél sem a jobb-, sem a bal lencse nem szűrte az előírtnak megfelelően az UV-sugarakat.
Az UVA és UVB sugarak bőrproblémákat, szembetegséget okozhatnak, ezért fontos a megfelelő védelem. A fény szűrése különösen fontos, hiszen a túl erős, vagy túl gyenge fény nehezíti a látást - írja közleményében a hatóság.
A NFH több szempontra hívja fel napszemüveg vásárlásakor a figyelmet, így arra, hogy az éles szélek, kiálló pontok túlzott irritációt, sérülést okozhatnak, a napszemüveg lencséjén ne legyen sérülés, illetve a színezett lencsék minél kevésbé változtassák meg a természetes színharmóniát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


