Termékteszt
Öt gyerekbicikliből négyet veszélyesnek talált a fogyasztóvédelmi hatóság
Az ellenőrzés kiterjedt a jelölésekre és a biztonságos használatot befolyásoló lényeges információkat tartalmazó tájékoztatókra is.
2016.05.31 11:13MTIA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a bicikliszezon kezdetével gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött. A hatóság a vizsgált öt gyermekkerékpárból négyet, valamint három gyermekülésből egyet veszélyesnek talált - közölte az NFM kedden.
Az ellenőrzés kiterjedt a jelölésekre és a biztonságos használatot befolyásoló lényeges információkat tartalmazó tájékoztatókra is.
A közlemény szerint a gyermekkerékpárok esetében jellemző hibaforrás volt, hogy a láncvédő nem megfelelően takarta a lánc külső élét, ami sérülés-, illetve balesetveszélyt jelent. Az egyik kerékpárnál a nem megfelelő fékrendszer okozhat balesetet, míg egy másik kerékpár esetében a támasztókerekek túl közel helyezkedtek el a váz függőleges síkjához, csökkentve ezzel a jármű stabilitását. Ez utóbbinál a támasztókerekek függőleges terhelés hatására el is deformálódtak, ami tovább csökkenti a biztonságos használatot. Három kerékpárnál az egyes részek éles, sorjás vagy hegyes élei jelentettek veszélyforrást, de ugyancsak sérülés-, illetve balesetveszéllyel jár két kerékpár esetében, hogy a nyereg szilárdsága nem megfelelő, az ülőfelület elrepedhet, illetve letörhet a vázról.
A nem megfelelő gyermekülés nem rögzíthető biztonságosan a kerékpárhoz, így balesetveszélyes.
Egyes kerékpárok, illetve a gyermekülés esetében egyszerre több veszélyforrást is megállapítottak, mivel több szempontból sem feleltek meg a követelményeknek.
A laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján a vizsgált gyermekkerékpárok 40 százaléka a balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználókra. A sérülésveszély tekintetében a gyermekkerékpárok 20 százaléka a nagy, 20 százaléka a közepes, míg a kerékpáros gyermekülés a balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve.
A veszélyesnek ítélt kerékpárok közül kettő márkajel nélküli, egy Polymobil, egy pedig Haro márkájú. A nem biztonságos Kross márkájú gyermekülés forgalmazását 2014-ben megtiltotta a hatóság, most azonban más márkanév alatt újra megtalálták a szakemberek. A hatóság a nem biztonságos termékek forgalomból való kivonására - illetve súlyos kockázat esetén visszahívására is - megteszi a szükséges lépéseket.
Bővebb információ a www.nfh.hu oldalon olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


