Tíz nap, 2147 ember
Sikerült a 240 órás újraélesztési rekordkísérlet Szombathelyen
Sikerrel zárult vasárnap este hat órakor az a 240 órás újraélesztési rekordkísérlet, amely a Segítés városa program keretében zajlott Szombathely főterén, és amelybe a tíz nap során összesen 2147 ember kapcsolódott be a vasi megyeszékhelyen.
2016.06.12 19:44MTIKárolyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője az MTI-nek vasárnap elmondta: a rekordkísérlet során két, oktatásra készült ambu baba mellett egymás váltva éjjel-nappal folyamatosan gyakorolták az újraélesztés tanult fogásait a résztvevők.
Hozzátette: összesen 109 csapat működött közre a maratoni hosszúságú újraélesztési gyakorlatban, a legfiatalabb résztvevő nyolc, a legidősebb pedig 84 éves volt.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere, aki több mint 30 éven át volt mentőorvos, a sikeres rekordkísérlet befejezése után úgy fogalmazott: sokakban sikerült feléleszteni Szombathelyen a segítés szándékát, sőt nemcsak a szándékot, hanem a képességet is, hiszen a Segítés városa program keretében eddig már több mint 30 ezren sajátították el az újraélesztés alapvető ismereteit, ami szavai szerint önmagában is nagy nyereség.
Kiss Domonkos, a Magyar Újraélesztési Társaság elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hatalmas eredmény amit a vasi megyeszékhely lakói eddig elértek, de a program nem fejeződött be és Szombathelyen előbb vagy utóbb minden felnőtt és gyerek tudja majd alkalmazni az újraélesztés fogásait és ez szerinte azt jelenti, hogy mindenki biztonságban tudhatja magát és a szeretteit.
Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta: a 240 óra beállításával új magyar rekord született, amelynek jó esélye van arra is, hogy bekerüljön a Guinnes-rekordok könyvébe. Szólt arról is, hogy az egy helyen egy időben legtöbb ember által végrehajtott újraélesztés rekordját 600 résztvevővel szintén Szombathely tartja tavaly október óta. Ennek hitelesítésére a magyar rekordok regisztrátora egy oklevelet nyújtott át a város polgármesterének.
Sebestyén István szólt arról is: a mostani rekord hitelesítéséhez az is hozzájárul, hogy a város honlapján mind a 240 órában bármikor élő egyenes adásban lehetett megtekinteni, hogy mi zajlik a kísérlet helyszínén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


