Kitartó vírusok
Kilincsek és távirányítók továbbítják a kórokozókat
A náthavírus két nappal odakerülése után is ujjunkra kerülhet mindennapi eszközeinkről. A kilincs, villanykapcsoló és a távirányító a fertőzések melegágya - közölték amerikai kutatók.
2008.10.30 13:17MTIBirgit Winther, a Virginiai Egyetem munkatársa számolt be az Amerikai Mikrobiológiai Társaság és a Fertőző Betegségek Társasága közös konferenciáján kísérletükről, melyben a náthát okozó rhinovírusokat kenték rá a lakótér gyakran használt felületeire. Megkérték a tanulmányban résztvevő embereket, hogy használják az összes otthoni eszközt megszokásuk szerint, majd 48 óra elteltével mintát vettek ujjbegyükről. A tesztalanyok több mint felétől származó próbákban még ennyi idő elteltével is kimutatható volt a rhinovírus DNS-e.
A kutatók megállapították, hogy a leggyakrabban érintett használati tárgyakon általában túlélnek a kórokozók. Ilyenek a kilincsek, kapcsolók, távirányítók, közös telefonok, de a só- és borsszórók, a hűtőszekrény fogantyúja és a fürdőszobai eszközök is megfelelő felületet jelentenek a vírusok számára. Winther két évvel ezelőtti tanulmányában azt mutatta meg, hogy a hotelszobák számos felületén a vendég távozása után egy nappal is megtalálható a hátrahagyott kórokozó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


