A bűnös kilincs, távirányító és társaik...
Náthához "segítenek" mindennapi használati eszközeink
A náthavírus két nappal odakerülése után is ujjunkra kerülhet mindennapi eszközeinkről. A kilincs, villanykapcsoló és a távirányító a fertőzések melegágya - közölték amerikai kutatók.
2008.10.29 19:45MTIBirgit Winther, a Virginiai Egyetem munkatársa számolt be az Amerikai Mikrobiológiai Társaság és a Fertőző Betegségek Társasága közös konferenciáján kísérletükről.
Megállapították, hogy a leggyakrabban érintett használati tárgyakon általában túlélnek a kórokozók.

Ilyenek a kilincsek, kapcsolók, távirányítók, közös telefonok, de a só- és borsszórók, a hűtőszekrény fogantyúja és a fürdőszobai eszközök is megfelelő felületet jelentenek a vírusok számára.
A náthát okozó rhinovírusokat kenték rá a lakótér gyakran használt felületeire.
Megkérték a tanulmányban résztvevő embereket, hogy használják az összes otthoni eszközt megszokásuk szerint, majd 48 óra elteltével mintát vettek ujjbegyükről.
A tesztalanyok több mint felétől származó próbákban még ennyi idő elteltével is kimutatható volt a rhinovírus DNS-e.
Winther két évvel ezelőtti tanulmányában azt mutatta meg, hogy a hotelszobák számos felületén a vendég távozása után egy nappal is megtalálható a hátrahagyott kórokozó.
Kapcsolódó írások:
- Arzénevő baktérium
- Kosz, por, baktérium- és gombatenyészetek otthona lehet a légkondicionáló
- Baktériumok hemzsegnek a nyári ételekben
- Jószándékú baktériumok
- Baktérium felelős a kellemetlen szájszagért
- Álruhás támadás! - Zsírburokkal védi magát a TBC baktériuma
- Antibiotikummal táplálkoznak a baktériumok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


