Egészség
Sok halat ne egyen, ha állapotos, mert növeli gyermeke elhízásának kockázatát
A kutatók úgy vélik, az összefüggés a halakban található szennyezőanyagok esetleges hormonális hatásának számlájára írható.
2016.02.17 06:30MTI
Akár 22 százalékkal is növelte a gyerekkori elhízás veszélyét, ha a várandós nő heti három alkalomnál többször evett halat - idézte a The Independent online kiadása a JAMA Pediatrics című szaklapban ismertetett nagyszabású kutatást.
A halfogyasztást a születés utáni két év gyors növekedésével is összefüggésbe hozták. A kutatók úgy vélik, a halakban található szennyező anyagoknak lehet hormonális hatása, bár elismerték, hogy ez csak spekuláció.
A tanulmány 26 184 amerikai és európai várandós nő és gyerekeik adatait gyűjtötte össze. A nők halfogyasztásának gyakorisága a belgiumi havi kétszeritől a spanyol heti 4,45 alkalomig terjedt.
A vizsgálatba vont gyerekek 15,2 százaléka, azaz 3476 volt túlsúlyos vagy elhízott négy-hatéves korában. A kismama túlzott halfogyasztása 14 százalékkal növelte az esélyét annak, hogy a gyerekek négyéves korukra túlsúlyosak vagy elhízottak legyenek, és 22 százalékkal annak, hogy hatéves korukra elhízzanak.
A hatás általában erősebb volt a lányoknál, mint a fiúknál. Heti három alkalomnál többszöri halfogyasztás mellett a lányok korai gyors növekedésének 31 százalékkal volt nagyobb a kockázata - írták a kutatók.
Andrew Whitelaw, a Bristoli Egyetem újszülöttgyógyásza elmondta, hogy mivel a hal általában sok fehérjét, a zsíros hal pedig sok értékes omega-3 zsírsavat tartalmaz, a várandós nőknek ajánlják a fogyasztását, de a szennyező anyagok miatt heti három alkalomnál többször nem javasolják.
A King's College táplálkozáskutatója, Tom Sanders más véleményen van. "A gyerek első életévének táplálkozása a növekedés ütemét meghatározó legfontosabb tényező. A szoptatott csecsemők lassabban gyarapszanak, mint a tápszerrel tápláltak, ez az elemzés nem vette ezt figyelembe és ez komoly félrevezető tényező lehet" - véli a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06