Ez már haladás
Több halat fogunk enni
A magyarok átlagos halfogyasztása ma még jóval alacsonyabb az uniós átlagnál, de 10-12 éven belül lényegesen emelkedhet és akár elérheti az egy főre jutó 10 kilogrammot is.
2014.12.08 14:59MTIEbben az évben a tavalyi 22 ezer tonnáról 3-4 százalékkal nőhet a haltermelés Magyarországon - mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.
A vezérigazgató közölte: a haltermelés emelkedése főként a takarmányárak csökkenésének, illetve a haltermelés számára kedvező időjárásnak köszönhető, ám termelés növeléséhez szükséges volt a jó minőségű kétnyaras halállomány is.
A szakember szerint a magyarok átlagos halfogyasztása ma még jóval alacsonyabb az uniós átlagnál, de 10-12 éven belül lényegesen emelkedhet és akár elérheti az egy főre jutó 10 kilogrammot is. Jelenleg Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás fejenként 4 kilogramm körül mozog évente, ami a teljes húsfogyasztás alig 4-5 százalékát jelenti. Az EU-ban az egy főre jutó halfogyasztás évente mintegy 18 kilogramm. Megjegyezte, hogy ebből a mennyiségből csak mintegy 10-15 százalék az édesvízi hal aránya, míg Magyarországon ez az arány 50 százalék feletti, ami jelentős fejlődési perspektívát jelenthet az ország haltermelése és későbbi halexportja számára.
Lévai Ferenc elmondta azt is: a magyarok éves halfogyasztásuk mintegy harmadát az év végi ünnepek idején vásárolják meg. Főként pontyot vesznek - ami az összmennyiség mintegy kétharmadát jelenti -, de nagyon népszerűek a ragadozóhalak, például a süllő, a pisztráng, harcsa, sőt barramundi is. A hal ára az idén nem emelkedett a múlt évihez képest.
Tájékoztatott arról is, hogy az Aranyponty Zrt. éves nettó árbevétele a múlt évben valamivel meghaladta a félmilliárd forintot. Az idén hasonló árbevételre számít a cég menedzsmentje. Szeretnék fokozni a helyi értékesítést a rétimajori és a gödöllői telephelyükön. Sikeres a cég ketreces szürkeharcsa-termelési projektje, valamint új halfajok szaporítását és tenyésztését is célul tűzték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06