A polgármester szerint a mostani szabályozás rossz
Hátrányos megkülönböztetés a fogszabályozásra szoruló vidéki gyerekeknél Borsod-Abaúj-Zemplénben
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a gyermekek fogszabályozásában hátrányos megkülönböztetés éri valamennyi vidéki - azaz nem miskolci - gyermeket - közölte Sátoraljaújhely fideszes polgármestere az MTI-vel hétfőn.
2008.10.06 15:41MTISzamosvölgyi Péter kifejtette: a jelenlegi gyakorlat - a rosszul kitalált rendszer, és a nyilvánvalóan kisszámú kijelölt szolgáltató - azt "eredményezi", hogy a vidéki (tehát nem miskolci) gyermekek nem részesülhetnek OEP által támogatott fogszabályozó kezelésben, míg a megyeszékhelyen élők igen.
Véleménye szerint ennek oka egy elhibázott, tőlük függetlenül köttetett szerződés, amely szerint az ellátás csak Miskolc megyei jogú város területére terjed ki. A vidékről érkező gyerekeket eddig hallgatólagosan - várólistával - ellátták, de mára ez is megszűnt.
A betegek és szüleik a szolgáltatónál szembesülnek azzal, hogy vagy fizetnek a fogszabályozó kezelésért, vagy elküldik őket. A szolgáltató azt mondja, nem dolgozik ingyen, hiszen a szerződése szerint a vidéki gyermekek után nem kap OEP finanszírozást. A hiba tehát alapvetően a rendszerben van.
"Ez a gyakorlat tökéletesen kimeríti a diszkrimináció fogalmát, sérti a vidéken élőknek az esélyegyenlőséghez való jogát" - fejtette ki álláspontját a polgármester. Szamosvölgyi Péter szerint a megoldás az időkorlát megemelése, valamint új szolgáltatók kijelölése lehet.
Ebben a helyi önkormányzat - mint a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház fenntartója - partnerséget kínál; azaz lehetővé teszik, hogy a hegyközi-, bodrogközi fogszabályozásra szoruló gyermekek ellátása Sátoraljaújhelyen történjen meg a járóbeteg-ellátás keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06