Veszélyes a rágógumi
A túlzott rágózás vészes fogyást okozhat
Bármilyen hihetetlen, akár rágózás miatt is lehet hirtelen veszélyesen sokat fogyni. Egyre több élelmiszer tartalmaz cukor helyett édesítőszert, melyek közül az egyik leggyakoribb a szorbitol.
2008.01.12 09:25medipress.huA szorbitol azonban igen kis mértékben szívódik fel a vékonybélből és emiatt hasmenést okozhat. A British Medical Journal folyóirat legfrissebb számában megjelent közlemény két olyan esetről is beszámolt, mely a címet alátámasztja. Mindkét beteg krónikus hasmenés, hasi fájdalom és nagymértékű fogyás miatt jelentkezett orvosánál.
Bár mindkét esetben igen körültekintő kivizsgálást végeztek, a probléma hátterére mégis a táplálkozási szokások alapos feltárása világított rá: mindkét beteg rengeteg cukormentes rágógumit és édesítőszert fogyasztott. Az első beteg, egy 21 éves hölgy rágógumi fogyasztással naponta 18-20g szorbitolt juttatott a szervezetébe (egy rágóban kb. 1,25g található). A második beteg, egy 46 éves férfi pedig naponta 20 cukormentes rágó és 200g édesítőszer fogyasztását vallotta be, mely naponta összességében 30g szorbitol terhelést jelentett.
Mindkét beteg esetében a szorbitol azonnali megvonása a panaszok megszűnéséhez és a testsúly, valamint a bélműködés rendeződéséhez vezetett. Az összetevők fogyasztásából származtatható lehetséges mellékhatásokat általában apró betűvel tüntetik fel a terméken, ezért lehet, hogy sok fogyasztó tényleg nincs tisztában a fogyasztott szorbitol hasmenést fokozó tulajdonságával.
„Bár az extrém mennyiségű szorbitol fogyasztás mellékhatásai jól kifejeződtek az említett két betegen, általánosítani mégis korai, ehhez további nagy esetszámú vizsgálat elvégzése szükséges.” – figyelmeztetett Dr. Juergen Bauditz, a kutatócsoport vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06