Szabadidő
Régebb óta fiatalok, figyelem! A példaképek testébresztő fesztiválja következik
A korban előrehaladottabb sportolni vágyókat várják június 10-én, Cegléden. A Szépkorúak Testébresztő Fesztiválja ingyenes lesz, és várhatóan több száz nyugdíjas érkezik a Gál József Sportcsarnokba, és a mellette lévő Gubody parkba.
2015.06.09 08:29ma.hu
A Szépkorúak Testébresztő Fesztiválján az érdeklődők a sportos programokon túl különböző szűrővizsgálatokon is részt vehetnek, majd az aktivitások után, termálvizes fürdőzési lehetőséggel is kedveskednek a szervezők.
A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik.
„Számunkra egy nagyon kedves korosztályról beszélünk. Nagy örömmel szervezünk nekik sportprogramot. Nagyon fontos, hogy az idősebbeket példaként állíthatjuk a fiatalok elé. Ma már odáig eljutottunk, hogy mindenki tudja azt, hogy a rendszeres mozgás elengedhetetlen az egészséges élethez, de sajnos ez sem az idősebbeknél, sem pedig a fiataloknál nem általános jelenség, mi azonban azon dolgozunk, hogy az ilyen rendezvényekkel rendszerint felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy mozgásgazdag életvitel milyen előnyökkel jár. Az idősebbekkel egyébként nincs olyan nehéz dolgunk, mert ők még úgy szocializálódtak, hogy egyesületekben sportoltak, és van mozgásélményük” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


