Magas a fiatalkorúak bántalmazásának száma
Gyakran durvaság okozza a kisgyerekek csonttörését
A háromévesnél fiatalabb, csonttörés miatt kórházban ápolt gyerekek sok esetben a durva bánásmód áldozatai - állapította meg egy amerikai tanulmány.
2008.09.10 08:46MTIA Yale Orvosi Egyetemének tudósai a kórházban ápolt gyermekek adatbázisának (KID) adataiból indultak ki. Az adatgyűjtemény három periódusból, 1997-ből, 2000-ből és 2003-ból bocsátott ki adatokat az Egyesült Államokban akut kórházi ellátásra szoruló gyermekek 80 százalékáról.
A John M. Leventhal vezette kutatócsoport megállapítása szerint a 36 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek törései 12 százalékban a durva bánásmódnak voltak tulajdoníthatóak. (1997-ben 11,9 százalék, 2000-ben ugyanannyi, 2003-ban 12,1 százalék volt az arány.) A legszomorúbb, hogy minél kisebbek voltak a gyerekek, annál magasabb lett az erőszaknak tulajdonítható törések aránya. 2003-ban például a 12 hónaposnál fiatalabbak körében 24,9 százalékos, a 12 és 23 hónap közöttieknél 7,2 százalékos, a 24 és 35 hónap közöttieknél pedig 2,9 százalékos volt. 2003-ban minden százezer, háromévesnél fiatalabb, törést szenvedett gyerekekből 15,3 esetet okozott erőszak.
Az egyévesnél kisebbeknél minden százezerből 36,1 bántalmazásos esetet találtak, a 12-23 hónaposaknál és a 24-35 hónaposaknál viszont százezrenként 4,8 esetre csökkent a szám. A kutatók, akik a Pediatrics című folyóirat szeptemberi számában publikálták tanulmányukat, rámutattak, hogy a súlyos sérülések száma a széleskörű durvaságot és hanyagságot megelőző programok hatására csökkenhetne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


