Gasztro-kultúra
Nemzeti ételt választanak maguknak a dánok
Az egész országra kiterjedő szavazás keretében választanak maguknak hivatalos nemzeti ételt a dánok.
2014.09.14 07:30MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/pupunkkop
A kezdeményezést elindító Dan Jörgensen élelmezésügyi miniszter közleményében hangsúlyozta, reméli, hogy az ország nemzeti ételéről való szavazás a dán gasztrokultúra boncolgatására sarkallja a munkahelyi étkezdékben összegyűlő kollégákat és az otthoni konyhaasztal köré sereglő családtagokat, barátokat.
A dánoknak a következő két hét áll rendelkezésükre, hogy megosszák saját és megvitassák mások javaslatait a különböző közösségi oldalakon. A javasolt fogásoknak az átlag dán állampolgár számára jól ismertnek és csalogatónak kell lenniük.
Ezután az ország nyolc különböző térségéből kiválasztott séfek fejenként három ételt készítenek a helyi hozzávalók felhasználásával. A remekműveket bemutatják az egyes térségek állampolgárainak, akik az interneten szavazhatnak kedvenceikre. Mindegyik séftől egyetlen fogás jut tovább a nemzeti döntőbe. A legjobb nyolc recept közül november 20-án választják ki Dánia hivatalos nemzeti ételét.
"Miénk talán a világ néhány legkitűnőbb nyers élelmiszer-alapanyaga. Történelmileg is nagyszerű gasztrohagyományokra tekinthetünk vissza, amelyeket most szerintem újra felfedezhetünk és tovább fejleszthetünk. A kedvenc fogásaink megvitatása mindenképpen segíteni fog minket ebben" - fogalmazott Jörgensen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


