Ezúttal Berlinben
Ebola helyett ismét Malária
Maláriában szenved az Ebola-fertőzésre utaló tünetekkel Berlinben kórházba került beteg.
2014.08.20 10:21MTI
A Charité egyetemi klinika kedd éjszakai közleménye szerint az Ebola-vírusra végzett valamennyi vizsgálat negatív eredményt hozott, és a végleges diagnózis szerint a beteg maláriában szenved.
A 30 éves nő a közelmúltban Nigériában járt, ahol a vérzéses lázban szenvedő, nyilvántartott betegek száma a napokban meghaladta a tízet. A beteg kedd délelőtt összeesett az országos munkaügyi hivatal egyik berlini ügyfélszolgálatán.
A helyszínre érkező mentőorvos olyan tüneteket tapasztalt nála, amelyek Ebola lehetőségére utaltak, ezért a halálos fertőzésben szenvedő betegek kezelésére kijelölt berlini klinikára szállították, az ügyfélszolgálatot pedig lezárták.
Az épületet több száz rendőr és tűzoltó vette körül, a munkaközvetítő irodában tartózkodó mintegy 600 ember órákig nem hagyhatta el az épületet.
A zárlatot délután oldották fel, az ügyfelek szabadon távozhattak, az Ebola-gyanús beteggel közvetlen kapcsolatba került több személyt elkülönítették és megvizsgálták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06