ZMapp
Újabb ebola-gyanús beteget kezelnek Spanyolországban
Mint ismeretes, kedd reggel a kísérleti szérium ellenére is meghalt az a spanyol misszionárius, aki Afrikában fertőzödött meg a járvánnyal.
2014.08.17 09:42ma.hu
Az Ebola-vírussal fertőzödhetett meg egy spanyol, akit az alicantei kórházban a többi betegből elkülönítve kezelnek, közölte az MTI.
Az egészségügyi szakemberek még nem biztosak abban, hogy a páciens valóban Ebola-fertőzésben szenved, de a kórház közleménye szerint "klinikai és járványtani sajátosságai" megfelelhetnek a sok esetben halálos kór tüneteinek. Spanyolországban már korábban is több gyanús esetnél vezettek be elővigyázatossági intézkedéseket, de egyikben sem igazolódott be az Ebola gyanúja.
Egy kórházi illetékes szerint várhatóan a jövő hét elején készülnek el a vizsgálatok eredményei. A beteg állapota stabil, személyéről, illetve esetleges megfertőződésének körülményeiről nem közöltek információkat. A misszionárius halála óta ez az első gyanús megbetegedés Spanyolországban.
Mint ismeretes, kedd reggel a kísérleti szérium ellenére is meghalt az a spanyol misszionárius, aki Afrikában fertőzödött meg a járvánnyal. A Libériában megbetegedett 75 éves férfit azzal az Egyesült Államokban kifejlesztett, ZMapp nevű kísérleti Ebola-gyógyszerrel kezeltek, amit két másik az Egyesült Államokba hazaszállított ebolás beteg, az orvos Kent Brantly és az ápoló Nancy Writebol esetében is használtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06