Pár napon belül elhagyhatják a kórházat
Jó állapotban vannak a lépfenével fertőzött betegek
Jó általános állapotban vannak, várhatóan néhány napon belül elhagyhatják a kórházat a lépfenével fertőzött betegek.
2014.07.04 14:29MTI
freedigitalphotos.net/vitasamb2001
Várkonyi István, a debreceni Kenézy kórház infektológiai intézetének főorvosa közölte: hat beteget kezelnek az intézetben lépfenefertőzéssel, ők antibiotikumot kapnak.
A kórházban megfelelően fertőtlenítettek, elvégezték a szükséges higiénés eljárásokat, így a betegek nem jelentenek veszélyt a környezetükre.
A Kenézy kórház infektológiai intézete felkészült esetleges további betegek felvételére is, folyamatos kapcsolatban áll a szakhatósággal - tette hozzá.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken közölte az MTI-vel, hogy lépfenefertőzés gyanúja miatt öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei ember került kórházba Debrecenbe.
A közlemény szerint az elmúlt napokban egy tiszafüredi telepen két szarvasmarhát vágtak le illegálisan. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A kórházba került emberek az illegális vágás során fertőződhettek meg - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


