Tiszafüredi polgármester
Lépfene: máris felmondták a diákétkeztető cég szerződését
A cég vezetője arról értesítette a jegyzőt, hogy a júniusban végződött iskolaévben tanulók is fogyasztottak a mostani lépfenefertőzéssel érintett telepen tartott szarvasmarhák húsából.
2014.07.04 12:43MTI
A tiszafüredi önkormányzat a településen történt lépfenefertőzéssel összefüggésben felmondta a nyári szünidőre kötött szerződést a város diákétkeztetését ellátó Füredi Hableány Bt-vel - közölte a település független polgármestere.
Pintér Erika tájékoztatása szerint a cég vezetője arról értesítette a jegyzőt, hogy a júniusban végződött iskolaévben tanulók is fogyasztottak a mostani lépfenefertőzéssel érintett telepen tartott szarvasmarhák húsából, jellemzően marhapörköltet. Az önkormányzat ezért a céggel a nyári szünidőre kötött, 88 gyermekre szóló étkeztetési szerződést csütörtökön, soron kívüli testületi ülésen azonnal felmondta - mondta a polgármester.
Pintér Erika úgy tudja, hogy a szarvasmarhákat a City-Farm Kft. kócsújfalui telephelyén, illetve a Fekete rétnek nevezett legelőn tartották, ahol most több hatóság is vizsgálódik.
Botkáné Belinszky Nóra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság feljelentése még nem érkezett meg a rendőrségre.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleménye szerint az elmúlt napokban egy tiszafüredi szarvasmarha-telepen két szarvasmarhát vágtak le illegálisan. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A Nébih Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának vizsgálata a helyszínen még fellelhető fagyasztott húsból kimutatta a lépfene baktériumot.
Lépfenefertőzés gyanúja miatt öt ember került kórházba, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakosokat Debrecenben tartják megfigyelés alatt. A kórházban vitt emberek az illegális szarvasmarhavágáskor fertőződhettek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06