Cigaretta kipróbálására késztetett fiatalok?
A cigaretta a moziban csábít
A dohányipar promóciós kampányai és a dohányzás felbukkanása a filmekben a cigaretta kipróbálására készteti a tizenéveseket az Egyesült Államokban - állítja egy amerikai jelentés.
2008.08.24 08:03MTIAz amerikai Nemzeti Rákintézet jelentése szerint a dohányipar 2005-ben több mint 13 milliárd dollárt költött reklámra és promócióra. Az ipar képviselőinek állítása ellenére, miszerint a márkahűség erősítése volt a céljuk, ezek az erőfeszítések valójában növelték az általános dohányhasználatot - állapítja meg a tanulmány.
"Ez az első kormányzati jelentés, amely arra a határozott következtetésre jut, hogy egyrészt a dohány reklámja és promóciója kapcsolatban van a népesség növekvő dohányhasználatával, másrészt a dohányzás ábrázolása a filmekben összefüggésbe hozható azzal, hogy a fiatalok elkezdik a cigarettázást" - közölte Ronald Davis, a tanulmány vezető tudományos tanácsadója, az Amerikai Orvosi Szövetség volt elnöke. A kutatók ezernél több tudományos tanulmányt tekintettek át. 1965 és 2006 között 42 százalékról 21 százalékra csökkent a dohányosok aránya a felnőtt amerikai lakosok körében, ám most naponta 4000 fiatal gyújt rá első cigarettájára és ezer válik rendszeres dohányossá.
A jelentés szerint a filmek háromnegyedében cigarettáznak, egyharmadában pedig a márka is felismerhető. A tanulmány azt is megállapítja, hogy a dohányzás visszaszorítását megcélzó médiakampányok is eredményesek, és szorgalmazza, hogy több pénzt fordítsanak erre.
A jelentés azt megelőzően készült el, hogy az amerikai szenátus elé kerül a törvényjavaslat, mely az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszer Hatóságának (FDA) felügyeletébe utalná a dohánytermékek engedélyezését. A képviselőház tagjai jelentős arányban támogatták a javaslatot július végén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


