Fő az egészség
Egyre több középkorú nő dohányzik
A férfinépesség fele, a nők harmada nikotinfüggő. Míg a fiatalabb generációnál egyértelműen javuló tendencia figyelhető meg, a negyven év feletti korosztályról nem mondható ez el.
2014.05.20 09:26MTIMagyarországon a negyven év feletti korosztályban egyre magasabb a dohányzó nők aránya, és míg a férfiak közül az utóbbi 13 évben egyre többen letették a cigarettát, a nőkről ugyanez nem mondható el - írta a Magyar Nemzet keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva.
A KSH elemzése szerint a férfinépesség fele, a nők harmada nikotinfüggő. Az elmúlt tizenkét évben közel tíz százalékkal csökkent a dohányzás okozta megbetegedésben elhunyt férfiak száma, miközben a nők hasonló halálozási mutatója a másfélszeresére nőtt. A szakemberek mindezt a nők megváltozott szerepével, a rájuk rakódó egyre nagyobb terhekkel magyarázzák.
A fiatalabb generációnál egyértelműen javuló tendencia figyelhető meg, a 39 év alattiak esetében mindkét nemnél nagymértékű a javulás, kevesebben dohányoznak, mint korábban.
Nemzetközi összehasonlításban Kelet-Közép-Európában Bulgária után a magyar társadalomban a legnagyobb gond a dohányzás. A dohányosok aránya hazánkban a 15 év feletti népesség körében 31,4 százalék, ami a második legrosszabb mutató a régióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


