Nem jó ausztrál dohányosnak lenni
Melbourne teljesen dohányfüstmentes akar lenni
Melbourne 2016 végéig be akarja tiltani a dohányzást az összes közterületen, beleértve az utcákat, járdákat is.
2014.05.15 16:05MTI
A 4 millió lakosú metropolisz próbaképpen már be is vezette az általános dohányzási tilalmat egyik legismertebb negyedében, a The Causewayben.
Richard Foster városi tanácsos szerint nagy támogatást élvez a tilalom kiterjesztése a város más övezeteire is, mert a The Causewayben bevezetett kísérlet "hatalmas siker". A Fairfax ausztrál rádiónak nyilatkozva azt mondta, reményei szerint több turistát tudnak Melbourne-be vonzani azzal a jelmondattal, hogy ez a világ első teljesen dohányfüstmentes városa.
A városi tanács tervezete szerint a belvárosban még az utcai járókelők és a vendéglők teraszán üldögélők, sőt az építkezéseken dolgozó munkások sem gyújthatnának rá. Csak a külön erre a célra létesítendő zárt helyiségekben engednék meg a dohányzást.
Robert Doyle polgármester közölte, hogy a tilalmat fokozatosan fogják bevezetni 2016 végéig, amikor életbe lép a tilalom a város nagy részében.
Ausztráliában a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye van érvényben. Tilos a dohányzás az összes étteremben, bárban és más zárt közintézményben, a cigarettákat egyforma dobozokban árusítják, csak a márkajelzés különbözik, és mindegyiken rajta van a figyelmeztetés a dohányzás veszélyeire.
A törvénynek köszönhetően az 1950-es évek 50 százalékáról mára 15 százalékra sikerült leszorítani a dohányosok arányát, de a hatóságok célkitűzése szerint ezt 2018-ig még tovább, 10 százalékra csökkentik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06