Elszigetelt eset
Halálos áldozatot követelt a madárinfluenza új altípusa
Belehalt betegségébe az a kínai férfi, akin a világon legelső alkalommal mutatták ki a madárinfluenza H5N6-os altípusát.
2014.05.07 11:06MTI
freedigitalphotos.net/akeeris
A szakértők szerint elszigetelt esetről van szó, járványra nem kell számítani. A 49 éves férfi a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Nanpu megyéjéből származik.
A kínai sajtóbeszámolók szerint április közepén ott került kapcsolatba a vírust hordozó elhullott szárnyasokkal, azt követően súlyos tüdőgyulladással szállították kórházba, végül pedig belehalt betegségébe.
A madárinfluenza H5N6-os altípusát korábban még sosem mutatták ki embereken, az szárnyasokban az Egyesült Államokban, Németországban és Svédországban ütötte fel eddig a fejét.
A szecsuani egészségügyi hatóságok szerint elszigetelt esetről van szó, a férfi közvetlen környezetében lévők egyike sem mutatta megbetegedés jelét, így nem kell tömeges megbetegedéstől tartani. A hatóságok a szárnyasok ellenőrzésének fokozását ígérték.
Kínában 2013 eleje óta a madárinfluenza három olyan - H7N9-es, H10N8-as, H6N1-es - altípusa fertőzött embereket, amelyeket korábban csak állatokban mutattak ki. Ezek eddig több mint 420 megbetegedést és hat tucat halálesetet okoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


