Ismerelten vírus
A madárinfluenza új típusát fedezték fel az antarktiszi pingvineken
A madárinfluenza új típusát fedezték fel antarktiszi pingvineken ausztrál kutatók. A H11N2 egyetlen eddig ismert vírussal sem egyezik.
2014.05.06 21:24MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/suwatpo
Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság szaklapjában, az mBio-ban ismertetett tanulmány szerint úgy tűnik, az új kórokozó nem tesz kárt az állatokban. Aeron Hurt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) madárinfluenzát kutató központjának munkatársa Melbourne-ben elmondta: tanulmányuk többet közt azt is kimutatta, hogy a madárinfluenza vírusa az Antarktiszig is eljutott, és megtelepedett az Adélie-pingvinek populációjában.
Hurt és kutatócsoportja 2013 januárjában és februárjában összesen háromszáz antarktiszi pingvintől vett mintát. Nyolc madárnál találták meg a H11N2-t, noha mindegyik pingvin egészségesnek tűnt. Négy minta genomját összevetették egy állati és emberi vírusokat tartalmazó adatbázis kórokozóinak génjeivel, és megállapították, hogy a H11N2 egyetlen, a világon eddig ismert vírussal sem egyezik meg.
Az egyik legismertebb madárinfluenza-vírus a H5N1, mely leginkább házi és vadon élő szárnyasokat fertőz meg. Állatról emberre is terjed; akik elkapják, azoknak hatvan százaléka belehal a betegségbe. Amikor először okozott járványt 11 évvel ezelőtt, világszerte több mint 360 ember vesztette életét a fertőzés következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


