Ne legyen az időjárás áldozata!
Tippek a takaró alól: nátha ellen, természetesen
Verőfényes tavaszi napsütésben eszünkbe sem jut szabad perceinket otthon tölteni, sőt egykettőre ledobjuk magunkról a télikabátot és a meleg holmikat. A csalóka időjárás azonban könnyedén megtréfálhat minket.
2014.03.19 11:11ma.huNátha és megfázás esetén a legtöbb ember még mindig az otthoni praktikákra és a természetes gyógymódokra esküszik, és például inhalálással próbálja enyhíteni a bajt. Igazuk lehet, hiszen a szakértők is egyetértenek abban, hogy ez az egyik leghatásosabb módszer ilyen esetben. A megelőzés fontosságára és inhalálás előnyeire hívta fel a figyelmet a napokban a Nyugati tér környékén felállított eukaliptuszgőzbe burkolózó óriás tégely is, alaposan meglepve az éppen arra sétálókat.
A módszerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók
Dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész audiológus főorvos szerint a következőkre kell figyelni.
A kellemes mikrokörnyezet a kulcs
Fontos, hogy megteremtsük a megfelelő páradús mikrokörnyezetet, ezért érdemes egy takarót vagy törölközőt tenni a fejünkre, amikor a gőz fölé hajolunk. Figyeljünk arra is, hogy a gőz ne legyen forró, csak kellemesen meleg, hiszen a túl magas hőmérséklet komoly sérüléseket okozhat.
Mivel és mennyit?
Inhalálni a legegyszerűbben sós vízzel lehet, de érdemes néhány gyógynövényt is bevetni a siker érdekében. A kamilla és az eukaliptusz is alkalmas erre, de akár egy kanál zöld pajzsos, mentolos-eukaliptuszos bedörzsölő balzsamot is tehetünk a forró vízbe. 10-15 percnél nem kell többet töltenünk a gőzben, de ezt a folyamatot érdemes többször megismételni.

Alvás előtt a leghatásosabb
Inhalálás után a hőmérsékletkülönbség miatt kifejezetten tilos kimenni a lakásból. Érdemes minimum 1-2 órát várni, ezalatt szervezetünk visszaáll a normális hőmérsékletre. A leginkább mégis az ajánlott, hogy közvetlenül lefekvés előtt végezzük el a műveletet, alvással erősítve a gyógyulást.
A meleg inhalálás a nyerő
Hideg inhalálás során csutora segítségével juttatjuk a jótékony páradús levegőt közvetlenül a légutakba. Ez ugyan egyszerűbbnek hangzik, mint a fent kifejtett módszer, a szakértők mégis a meleg inhalálást tartják hasznosabbnak.
Köhögés és orrdugulás ellen
Az inhalálás leginkább a köhögés, orrdugulás és fejfájás esetén lehet hasznos segítség, de akármilyen felső légúti megbetegedés tüneteinek enyhítésére sikerrel alkalmazhatjuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06