Sokat segíthet
Férfibarát edzés- és életmódprogrammal a focidrukkerek elhízottsága ellen
Az ugyanazon profi labdarúgócsapatért rajongó és hasonló egészségi célokat kitűző férfiakkal való közös focizás segíthet a résztvevőknek a fölösleges kilóktól való megszabadulásban.
2014.01.21 11:06MTI
Ezt ajánlja egy skót tanulmány, amelyet a The Lancet című folyóirat közölt. A tizenkét hetes projekt, amely a helyi futballklubokkal együttműködve kínált kidolgozott fitnesz- és életmódprogramot a résztvevőknek, 374 túlsúlyos focidrukker bevonásával zajlott.
Egy évvel később a részt vevő férfiak fejenként nagyjából öt kilogrammal nyomtak kevesebbet és tartották is a súlyukat, szemben azzal a 374 szintén túlsúlyos futballrajongóval, akik csupán a program várólistájára kerültek fel. A glasgow-i kutatók szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a férfibarát testsúlycsökkentő programok működőképesek.
A vizsgálatba bevont 748 férfi mindegyike kapott táplálkozási tanácsot és testsúlyvezetési tippeket, de csupán a résztvevők fele vehetett részt a rendszeres heti edzéseken a helyi profi futballklubok edzőivel.
"A testsúlyvezetést és a megfelelő étrendre való odafigyelést gyakran tévesen +női dolgoknak+ tekintik, ami azt jelenti, hogy néhány férfi ódzkodik a már létező testsúlyvezetési programoktól" - mondta a Glasgow-i Egyetem munkatársa, Kate Hunt, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy megfelelő körülmények között a férfiak is hajlandóak tenni azért, hogy lefogyjanak.
"A résztvevők nagyon élvezték, hogy hozzájuk hasonló férfiakkal lehetnek együtt, akik ugyan úgy rajonganak a fociért és hozzájuk hasonló egészségi célkitűzésekkel érkeztek. Nagyon örültek a lehetőségnek, hogy eltölthettek egy kis időt a klubjukban és a stadion olyan részeit is használhatták, amelyhez rendszerint nincs hozzáférésük" - húzta alá Hunt.
Mint hozzátette, a résztvevők továbbá azt is élvezték, hogy a klubok edzőitől kaptak bátorítást, felvilágosítást és velük együtt edzhettek. Mindez pedig azt jelenti, hogy az a modell, amely a klubokhoz fűződő személyes kapcsolatukat és hűségüket kihasználva igyekszik életmódváltása sarkallni a drukkereket, működőképes lehet a jövőben - adta hírül a BBC News.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06