Mézdiétával leküzdhető az ünnepi elhízás?
Fogyni akar? Egyen mézet!
A mézdiétát javasolja egy brit kutató a karácsonyi nagy elhízások megelőzésére, elmélete szerint ha lefekvés előtt minden este bekapunk 1 evőkanál tiszta mézet, az anyagcserénk úgy felgyorsul, hogy nem győzzük beljebb venni az öveket.
2013.12.03 16:04ma.huTökéletes súlycsökkentő csodaszerként beszél egy brit kutató az egyik, már eddig is számos területen bizonyító élelmiszerről, ami nem más, mint a méz. Mike McInnes táplálkozási szakértő szerint a mézdiétával nemcsak elejét vehetjük az ilyenkor szokásos elhízásnak, de még akár fogyhatunk is a nagy ünnepi lakmározások dacára. Csupán annyit kell tennünk, hogy minden este, lefekvés előtt egy evőkanálnyi mézet bekapunk - számolt be a Daily Mail című brit lap.
A kutató szerint az eddigi vizsgálatok alátámasztják, hogy a méz olyan módon hat az anyagcsere sebességére, hogy azáltal a szervezet jóval gyorsabban kezdi égetni a zsírt, ráadásul az édes íze miatt csökken a cukor iránt érzett kínzó vágy. Nincs tehát többé kalóriaszámolgatás, nincsenek drága fogyókúrás ételek, és még éhezni sem kell - de hetente akár 1,3 kilót is leadhatunk a módszer segítségével. Ha nem "üresen", hanem egy csésze forró italba, például teába keverve isszuk meg, akkor még hatékonyabb lesz - állítja McInnes.
Fotó: freedigitalphotos.net
A szakember szerint a legtöbben azért küszködnek a fogyókúrával eredménytelenül, mert közben rengeteg feldolgozott élelmiszert fogyasztanak, benne rejtett cukorral és fehér liszttel, amit a szervezet rövid idő alatt szintén cukorrá alakít át. "Ez azt jelenti, hogy egész nap magasban marad a vércukorszintünk, ennek lebontásához pedig a szervezet folyamatosan termeli az inzulint, amit a zsírsejtek tárolnak" - mondja. Ráadásul a fogyókúra alatt folyamatosan éhesnek érezzük magunkat, ami miatt az agy tartalékos üzemmódra vált és még nehezebben mennek le a kilók.
Ha azonban alvás előtt megeszünk egy kanál mézet, az a cukorral ellentétben nem ad lökésszerű glükóztúlterhelést a sejteknek, így - erősen leegyszerűsítve a folyamatot - az agy másképp irányítja az anyagcserét és megállhat az elhízáshoz vezető ördögi kör. További előny, hogy ezáltal a szervezet belső feszültsége is csökken, ami pihentetőbb alvást eredményez és ez újabb előnyökkel jár a mindennapi életben.
Az elmélet sikerét nem mindenki osztja, számos ellenző szerint a mézre a szervezet pontosan ugyanúgy reagál, mintha egy kanál porcukrot kapnánk be, de McInnes hisz a mézdiéta eredményességében. Ünnepek után várjuk kedves Olvasóink tapasztalatait is, akik adnak egy esélyt a módszernek!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


