Hozzájárulhat a meddőséghez!
Sok szója, kevés spermium
Egy fél adag szójaétel elfogyasztása csökkenti a spermiumkoncentrációt, és hozzájárulhat a férfi meddőséghez különösen elhízott férfiak esetében, derül ki a Harvard Egyetem kutatóinak közleményéből.
2008.07.27 15:00medipress.huA szója és a spermiumok száma közti összefüggés részletei egyelőre ismeretlenek, de a szakértők azt gyanítják, hogy a szója fokozza az ösztrogén aktivitását, ami negatív hatással lehet a spermiumok termelődésére, valamint más hormonális jeleket is megzavarhat.
A kutatás vezetője, Dr. Jorge Chavarro elmondta, hogy az ösztrogének, illetve az izoflavonok és a meddőség közti kapcsolat sokak érdeklődését felkeltette már.
Állatkísérletekkel már bizonyították, hogy az ösztrogén negatív hatással lehet a termékenyítőképességre, ám egyelőre kevés adat áll rendelkezésre emberekkel kapcsolatban.

A mostani vizsgálatba 99 férfit vontak be, akik egy meddőségi klinikán vettek részt kivizsgáláson.
Chavarro doktor szerint az eredmények alapján még korai lenne azt a tanácsot adni, hogy az emberek szokjanak le a szójatartalmú ételekről, mert ehhez még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű meggyőző információ.
A férfiakat 15 szójaalapú étellel – köztük a tofuval, tempehhel, tofu- és szójaszósszal, szalonnával, burgerekkel, szójatejjel, sajttal, joghurttal, fagyival és más szójatermékekkel – kapcsolatban kérdezték ki.
A kutatás megállapította, hogy a legtöbb szóját fogyasztó férfiak ondójában 41 millióval kevesebb spermium volt milliliterenként, mint a szóját egyáltalán nem fogyasztó férfiak esetében. A spermiumok normál koncentrációja 80-120 millió/ml.
Az is kiderült, hogy a szójafogyasztás és spermiumkoncentráció közti összefüggés az elhízott és az egyébként magas spermiumszámmal rendelkező férfiak körében erősebb.
A súlyfelesleggel küszködő férfiak ugyanis több ösztrogént termelnek, és a szója tovább fokozva az ösztrogénszintet, náluk valószínűleg több problémát okoz. A közlemény a Human Reproduction júliusi online számában jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


